Helló akárki! Nem volt rész, egy kis ideig, mivel valamiért nem volt erőm írni, hétvégén meg apumnál laktam. xd Most itt a 22.
Egy kicsit rizsázni fogok, elnézést.
Na szóval, eddig néha elég szomorú voltam, mert nem kaptam túl nagy elismerést, sőt, semmilyen visszajelzést. Ez lehangolt. DE: ráébredtem, hogy magamnak írok, így nincs értelme mindig ezen idegeskedni. Tehát eddig sem könyörögtem a kommentekért, ezután sem fogok.
Na nem jártatom a számat, aki olvassa, az olvassa, köszönöm, aki nem, az meg nem. :D
+
Most ritkábban lesznek részek, mivel a kezem miatt alig gépezhetek. (nincs eltörve, vagy ilyesmi, csak egy pukli van rajta, amit elvileg ki fognak operálni. wtf?!)
Jó olvasást. :)
22.
fejezet - Új lány
Másnap
mosolyogva nyitottam ki a szemem. Csodás reggelre ébredtem: a nap
sütött, ahogy láttam, egy fekete felhő nem éktelenkedett az
égen. Szombat volt, ezért különös öröm töltött fel. Elnyomva
egy ásítást, felkeltem. Korábban ébredtem a kelleténél, de
legalább lezuhanyozhattam, és nem kapkodva vethettem be az ágyat.
Igyekeztem nem felébreszteni Alexet, aki magára húzva az egész
takarót, aludt. Hosszasan tusoltam, majd szép sorban kapkodtam a
ruhákat magamra. Miután végeztem, odasétáltam az ablakhoz, és
teljesen kinyitottam. A nap simogatni kezdte a bőrömet. Az idő
átfordult esősből, igazi nyárba. Alex
forgolódott, és nyöszörgött is. Lerúgta magáról a kissé
vastag takarót, és nyújtózkodva így szólt:
- Mióta van
ilyen kánikula? - morcosan ült fel, haja szanaszét állt,
ellentmondva a gravitációnak. Válaszképpen felnevettem, aztán
becsuktam az ablakot. - Jó kedved van ma reggel. Mi az oka? -
megdörzsölte a szemét, felkapta a földön heverő takaróját,
felugrott, majd hozzám vágott egy párnát. Nem feleltem az előző
kérdésére, Jamesre gondoltam. A párna ütésére
összerezzentem.
- Nem tudom. - vállat vontam. Ekkor kopogtak.
Míg Alex az ágyát rendezgette, én szélesre tártam az ajtót. A
mosoly kiült az arcomra. James szintén vigyorgott, kisfiúsan,
csábítóan. Biztos voltam benne, ha Alex nincs ott, megcsókol, de
nem tette. Belemerültem az ábrándozásba, közben ajkát
fürkésztem. Elnevette magát.
- Van egy sejtésem, mire
gondolsz. - súgta a fülembe. Éreztem, ahogy hangjától libabőrős
leszek, és arcomon átfut a vörösség. Alex csak egy biccentéssel
fogadta, már vonult is a fürdőbe. James bejött. Az ajtó halk
csattanással csukódott be. Jamestől csak pár centi választott
el, gyorsan meg is szüntette, és megcsókolt. Egy-két perc múlva
Alex megköszörülve a torkát, ezt mondta:
- Már harmadjára
szakítom félbe a lélegeztetést, ami talán már nem is az...
Sajnálom. - bűntudatot mímelve tette csípőjére a kezét. - Na,
indulhatunk reggelizni? - kérdezte. Én leszegett fejjel álltam,
James pedig nevetett. Kézen fogott, és kivezetett a szobából.
Szótlanul kaptattunk az ebédlőig, egymás kezét fogva, néha-néha
egymásra nézve. Nem is kellett több. Mindenki fáradtnak tűnt,
akadt, aki nem is méltatta magát annyira, hogy megreggelizzen. Hát
igen, szombaton ki ne akarna egy kicsivel többet aludni? Vagy
inkább, jóval többet. Én nem éreztem magam sem álmosnak, sem
kimerültnek, Jamesnek köszönhetően áradt bennem az energia.
Reggeli után kilátogattunk a pályára, Ashley jóvoltából.
Többen némán ücsörögtek a fűben, élvezték a napsütést,
többen a labdával játszadoztak. Nem tudtam figyelmen kívül
hagyni, hogy ezúttal fordult a kocka, és nem Alex próbált Chris
közelébe férkőzni, hanem fordítva. Vigyorogtam, miközben
néztem, hogy Chris követte Alexet, de sosem sikerült "egymásra
találniuk". Milyen érdekes... Nemrég még legjobb barátnőm
mesterkedett Chris becserkészésen, most meg ő teszi ugyanezt
Alexxel.
- Chris megőrül Alexért - közölte James. Biztosan
észrevette, hogy őket bámulom. Rákaptam a tekintetem. -
Emlékszel, amikor elestél az ebédlőben? - lehajtottam a fejem,
nem igazán szerettem visszaidézni. Bólintottam. - Azóta folyton
csak róla beszél. Az idegeimre megy. De azt hiszem, én is az
övére. - értetlenül néztem rá. Ő is mindig Alexről beszél?
Fülemhez hajolt, imádtam, amikor ezt csinálta. - Csak nálam te
vagy a téma. - elmosolyodott. Közeledett, hogy megcsókoljon, de
egy hangos lánysivítás közbeavatkozott.
- JAMES! - sikította.
Egy alacsony, szőke hajú lány futott egyenesen James karjaiba, aki
hökkenten állt mellettem. A csaj szorosan átkarolta Jamest. Nekem
megannyi kérdés kavargott a fejemben. Ki ez a lány? Miért örül
így Jamesnek? Talán a barátnője? A másik barátnője? Döbbenten
néztem a jelenetet. A szőkeség ugrált örömében, míg James
korántsem. De amikor meglátott, a mosoly lehervadt sminkkel
telepakolt arcáról, és dühösen méregetett.
-
Te meg ki vagy? - kérdezte hidegen, jeges pillantással. Nagyot
nyeltem. Hirtelen nem is tudtam mit válaszolni, minden bátorságom
inába szállt. Nem arra számítottam, ami történt. James mellém
lépett, megfogta a kezem, és határozottam kijelentette:
- Ő a
barátnőm! - kihúzta magát, mintha erre büszke is lett volna. -
Sophie, Bella. Bella, Sophie. Sophie a volt barátnőm, és még
mindig nem értem, mit keres itt. - Sophie gúnyosan nézett Jamesre,
majd vissza rám. A gúnyt felváltotta a gyűlölet. Remek!
Féltékeny ex-barátnő. Nem akartam jobban szemügyre venni, inkább
lesütöttem a szemem.
- Egy félénk csajjal van dolgod, James,
remélem tudod. Eddig a belevaló csajokat bírtad. Mi van veled?
Talán már csak az ilyen kis lotyóknak kellesz? - erre felkaptam a
fejem. Még csak pár perce találkoztam ezzel a lánnyal, de már
akkor biztos voltam benne: nem leszünk puszipajtások. Csendben
maradtam.
- Bella nem lotyó. És sokkal belevalóbb, mint te
valaha is leszel - Sophie sértődötten toppantott. - Na, miért
vagy itt?
-
Tudod, hogy az igazgató a nagybátyám. Ezért megengedte, hogy én
is itt lehessek a nyár hátralévő részében. - Mr. Baker Sophie
nagybátyja? Ez valami vicc? És ő is... itt fog lakni? Te jó ég!
-
Szuper! Már csak ez hiányzott. - mormogta James az orra alatt.
Sophie természetesen hallotta, és megint toppantott egyet, fújtatva . Sophie tud focizni? Első látásra nem nézném ki belőle,
de eddig sem ítélkezem senki felett. Akármilyen ellenszenves is az
illető. És valljuk be, nálam biztosan jobban rúgja a bőrt. James
még mindig fogta a kezem, Sophie pedig továbbra is engem bámult.
Kénytelen voltam elfordítani a fejem, mert már kezdett nagyon
kellemetlenné válni a helyzet. A többiek kiabáltak, hogy mindenki
azt csinál, amit akar, szabad foglalkozás van.
- Én most
elmegyek kipakolni. Addig barátkozzatok a gondolattal. - kedvességet
próbált színlelni, de nem sikerült neki. Jamesre kacsintott, majd
eltipegett. Felfordult a gyomrom. James szembefordult velem.
-
Figyelj, ne haragudj miatta. Még mindig azt hiszi, együtt járunk,
pedig már rég nem. Még tavaly nyáron jöttünk össze. Mr. Baker
hozott össze minket. Vagyis, ő csak bemutatott egymásnak egy
focimeccsen. Akkor még egész normálisnak tűnt... - ahogy
visszaemlékezett a vele együtt töltött időszakra - mert
szerintem arra gondolt -, beleborzongott. - Sétálunk egyet? -
kérdezte. Bólintottam. Szóval most még egy lánnyal bővült a
csapat. Lehangolt a tudat, hogy James bármikor úgy dönthet: inkább
Sophie kell neki. Persze nevetségesnek tartottam, mert bíztam
Jamesben, és amúgy sem beszélt róla nagy lelkesedéssel, de... ki
ne félne? James észrevette, hogy csöndes vagyok.
- Mi a baj? -
állt meg, és fordult velem szembe.
- Semmiség, csak... egy
kicsit megijedtem Sophietól - felnevetett. - Nem abban az
értelemben! Hanem... attól, hogy itt van. Hogy téged felkavart az
érkezése. - értetlenül nézett. Elengedte a kezem. Ajjaj. Ez
rosszat sejtet. Lesütöttem a szemem, szívesen visszaszívtam volna
az előbb elhangzottakat.
- Bella. Ha nem is lennénk együtt, még
akkor sem kavart volna fel. De együtt vagyunk. És nekem csak ez a
lényeg. - halványan elmosolyodtam, és tekintetem összefonódott
az övével. Ajkunk majdnem összeért, de az említett ismét magas
hangját nyomatékosítva közeledett felénk.
- Csatlakozhatok? -
meg sem várva a választ, ami természetesen nem akart
lenni, szó szerint közénk furakodott, és ragaszkodott hozzá,
hogy velünk sétáljon tovább. Megforgattam a szemem, de igyekeztem
visszafogni magam. Sophie rázendített az élménybeszámolójára.
Elmesélte Jamesnek az utolsó találkozásuk óta, mi történt.
James próbálta finoman lerázni, de nem értett egy célzást sem.
Vagy csak jól leplezte, és engem akart idegesíteni. Sikerült
elérnie, hogy James és én alig pár percet tudjunk csak eltölteni
kettesben. Amikor visszaértünk, már mindenki az ebédlőben volt,
a hangulat nem változott. Néhányan csorgatták a nyálukat Sophie
látványára. Legalább egymás mellett tudtunk ülni Jamesszel, de
még így is mellém ült, Alexet kitúrva a helyéről. Ő nem vette
zokon, mivel így Chris mellé került. Egy falatot sem ettem, az
étvágyam teljesen elment. James kérdezgetett, miért nem eszem, de
mindig ugyanazt mondtam. Se kedvem, se étvágyam. Amilyen
feldobódottan keltem ma reggel, olyan kedvtelenül fogok lefeküdni
ma este. És vége sincs a napnak. Azt kívántam, bár vége lenne.
Éreztem, hogy az elmaradhatatlan ex-barátnő fenekestül fel fogja
forgatni az iskola életét, de ami a legfontosabb, féltem. Féltem,
mert az ilyen lányok mindenre képesek azért, hogy visszakapják a
volt fiújukat. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem is
hallottam miről beszélnek a többiek. Viszont egy valamit elkaptam:
délután filmet akarnak nézni. Sophie azonnal felkiáltott, hogy ő
mindenképp ott lesz. Nem kéne megfutamodnom, és boldogan kéne
James karjaiba fészkelnem magam az elhúzott sötétítőfüggönyök
adta mozihangulatban, de most szívesebben választottam az előbbit.
***
Alex
rá akart beszélni. Akármennyire erőlködött, nem tágítottam.
Elmagyaráztam neki az okát. Ő lázasan készülődött, és azon
kattogott, vajon Chris is ott lesz-e, és ha igen, hol fog ülni,
mert ő a közelében akar lenni. Amikor távozott, összekuporodtam
az ágyon, és az egész takarót magamra terítettem. Melegem is
lett, mivel több, mint tíz fokot ugrott ma a hőmérséklet.
Kizártam a külvilágot, szorosan lehunyt szemekkel akartam
elaludni, de véletlenül sem ment. Ráadásul kopogtak. Örültem
is, meg nem is. Ha nem tudok aludni, mi mást csináljak? De azért
még szívesen maradtam volna a külvilágtól elzárva. Ha elmében
is...
- Miért nem jöttél te is? - James aggódva figyelte
reakciómat. - Sophie miatt? - hevesen bólogattam. Bent magához
ölelt. - Ha te nem vagy ott, én sem akarok. - ez felettébb jól
esett, végre kicsit felszabadulhattam. James maradt, egészen
vacsoraidőig. Beszélgettünk, ugrattuk egymást, pár órára
elfelejtettem Sophiet.
Kézen
fogva indultunk az ebédlőbe. Sophie mosolya azonnal eltűnt, mikor
meglátott minket. Jóval éhesebb voltam már, hiszen az ebédet
szinte kihagytam. Megleptem magam azzal, hogy egy joghurtot is
kértem. Először ahhoz fogtam hozzá.
- Bella. - szólt
Sophie. Hangosan felsóhajtottam, majd odafordultam. Akkor jöttem
rá, mit is akart. Az egész joghurt rám ömlött. A székemet
hatalmas csikorgással toltam hátra. - Hoppá! Bocsi. - ártatlanul
vigyorgott, mintha bánná, amit tett. Fittyet hányva mindenre
elrohantam. Talán mégsem volt jó ötlet az a joghurt...
