22. fejezet - Új lány

Helló akárki! Nem volt rész, egy kis ideig, mivel valamiért nem volt erőm írni, hétvégén meg apumnál laktam. xd Most itt a 22. 

Egy kicsit rizsázni fogok, elnézést. 

Na szóval, eddig néha elég szomorú voltam, mert nem kaptam túl nagy elismerést, sőt, semmilyen visszajelzést. Ez lehangolt. DE: ráébredtem, hogy magamnak írok, így nincs értelme mindig ezen idegeskedni.  Tehát eddig sem könyörögtem a kommentekért, ezután sem fogok. 

Na nem jártatom a számat, aki olvassa, az olvassa, köszönöm, aki nem, az meg nem. :D

+

Most ritkábban lesznek részek, mivel a kezem miatt alig gépezhetek. (nincs eltörve, vagy ilyesmi, csak egy pukli van rajta, amit elvileg ki fognak operálni. wtf?!)

Jó olvasást. :)

http://www.youtube.com/watch?v=XL2Uzz4j01s

22. fejezet - Új lány

Másnap mosolyogva nyitottam ki a szemem. Csodás reggelre ébredtem: a nap sütött, ahogy láttam, egy fekete felhő nem éktelenkedett az égen. Szombat volt, ezért különös öröm töltött fel. Elnyomva egy ásítást, felkeltem. Korábban ébredtem a kelleténél, de legalább lezuhanyozhattam, és nem kapkodva vethettem be az ágyat. Igyekeztem nem felébreszteni Alexet, aki magára húzva az egész takarót, aludt. Hosszasan tusoltam, majd szép sorban kapkodtam a ruhákat magamra. Miután végeztem, odasétáltam az ablakhoz, és teljesen kinyitottam. A nap simogatni kezdte a bőrömet. Az idő átfordult esősből, igazi nyárba. Alex forgolódott, és nyöszörgött is. Lerúgta magáról a kissé vastag takarót, és nyújtózkodva így szólt:

- Mióta van ilyen kánikula? - morcosan ült fel, haja szanaszét állt, ellentmondva a gravitációnak. Válaszképpen felnevettem, aztán becsuktam az ablakot. - Jó kedved van ma reggel. Mi az oka? - megdörzsölte a szemét, felkapta a földön heverő takaróját, felugrott, majd hozzám vágott egy párnát. Nem feleltem az előző kérdésére, Jamesre gondoltam. A párna ütésére összerezzentem.

- Nem tudom. - vállat vontam. Ekkor kopogtak. Míg Alex az ágyát rendezgette, én szélesre tártam az ajtót. A mosoly kiült az arcomra. James szintén vigyorgott, kisfiúsan, csábítóan. Biztos voltam benne, ha Alex nincs ott, megcsókol, de nem tette. Belemerültem az ábrándozásba, közben ajkát fürkésztem. Elnevette magát.

- Van egy sejtésem, mire gondolsz. - súgta a fülembe. Éreztem, ahogy hangjától libabőrős leszek, és arcomon átfut a vörösség. Alex csak egy biccentéssel fogadta, már vonult is a fürdőbe. James bejött. Az ajtó halk csattanással csukódott be. Jamestől csak pár centi választott el, gyorsan meg is szüntette, és megcsókolt. Egy-két perc múlva Alex megköszörülve a torkát, ezt mondta:

- Már harmadjára szakítom félbe a lélegeztetést, ami talán már nem is az... Sajnálom. - bűntudatot mímelve tette csípőjére a kezét. - Na, indulhatunk reggelizni? - kérdezte. Én leszegett fejjel álltam, James pedig nevetett. Kézen fogott, és kivezetett a szobából. Szótlanul kaptattunk az ebédlőig, egymás kezét fogva, néha-néha egymásra nézve. Nem is kellett több. Mindenki fáradtnak tűnt, akadt, aki nem is méltatta magát annyira, hogy megreggelizzen. Hát igen, szombaton ki ne akarna egy kicsivel többet aludni? Vagy inkább, jóval többet. Én nem éreztem magam sem álmosnak, sem kimerültnek, Jamesnek köszönhetően áradt bennem az energia. Reggeli után kilátogattunk a pályára, Ashley jóvoltából. Többen némán ücsörögtek a fűben, élvezték a napsütést, többen a labdával játszadoztak. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy ezúttal fordult a kocka, és nem Alex próbált Chris közelébe férkőzni, hanem fordítva. Vigyorogtam, miközben néztem, hogy Chris követte Alexet, de sosem sikerült "egymásra találniuk". Milyen érdekes... Nemrég még legjobb barátnőm mesterkedett Chris becserkészésen, most meg ő teszi ugyanezt Alexxel.

- Chris megőrül Alexért - közölte James. Biztosan észrevette, hogy őket bámulom. Rákaptam a tekintetem. - Emlékszel, amikor elestél az ebédlőben? - lehajtottam a fejem, nem igazán szerettem visszaidézni. Bólintottam. - Azóta folyton csak róla beszél. Az idegeimre megy. De azt hiszem, én is az övére. - értetlenül néztem rá. Ő is mindig Alexről beszél? Fülemhez hajolt, imádtam, amikor ezt csinálta. - Csak nálam te vagy a téma. - elmosolyodott. Közeledett, hogy megcsókoljon, de egy hangos lánysivítás közbeavatkozott.

- JAMES! - sikította. Egy alacsony, szőke hajú lány futott egyenesen James karjaiba, aki hökkenten állt mellettem. A csaj szorosan átkarolta Jamest. Nekem megannyi kérdés kavargott a fejemben. Ki ez a lány? Miért örül így Jamesnek? Talán a barátnője? A másik barátnője? Döbbenten néztem a jelenetet. A szőkeség ugrált örömében, míg James korántsem. De amikor meglátott, a mosoly lehervadt sminkkel telepakolt arcáról, és dühösen méregetett. 

- Te meg ki vagy? - kérdezte hidegen, jeges pillantással. Nagyot nyeltem. Hirtelen nem is tudtam mit válaszolni, minden bátorságom inába szállt. Nem arra számítottam, ami történt. James mellém lépett, megfogta a kezem, és határozottam kijelentette:

- Ő a barátnőm! - kihúzta magát, mintha erre büszke is lett volna. - Sophie, Bella. Bella, Sophie. Sophie a volt barátnőm, és még mindig nem értem, mit keres itt. - Sophie gúnyosan nézett Jamesre, majd vissza rám. A gúnyt felváltotta a gyűlölet. Remek! Féltékeny ex-barátnő. Nem akartam jobban szemügyre venni, inkább lesütöttem a szemem.

- Egy félénk csajjal van dolgod, James, remélem tudod. Eddig a belevaló csajokat bírtad. Mi van veled? Talán már csak az ilyen kis lotyóknak kellesz? - erre felkaptam a fejem. Még csak pár perce találkoztam ezzel a lánnyal, de már akkor biztos voltam benne: nem leszünk puszipajtások. Csendben maradtam.

- Bella nem lotyó. És sokkal belevalóbb, mint te valaha is leszel - Sophie sértődötten toppantott. - Na, miért vagy itt?

- Tudod, hogy az igazgató a nagybátyám. Ezért megengedte, hogy én is itt lehessek a nyár hátralévő részében. - Mr. Baker Sophie nagybátyja? Ez valami vicc? És ő is... itt fog lakni? Te jó ég!

- Szuper! Már csak ez hiányzott. - mormogta James az orra alatt. Sophie természetesen hallotta, és megint toppantott egyet, fújtatva . Sophie tud focizni? Első látásra nem nézném ki belőle, de eddig sem ítélkezem senki felett. Akármilyen ellenszenves is az illető. És valljuk be, nálam biztosan jobban rúgja a bőrt. James még mindig fogta a kezem, Sophie pedig továbbra is engem bámult. Kénytelen voltam elfordítani a fejem, mert már kezdett nagyon kellemetlenné válni a helyzet. A többiek kiabáltak, hogy mindenki azt csinál, amit akar, szabad foglalkozás van.

- Én most elmegyek kipakolni. Addig barátkozzatok a gondolattal. - kedvességet próbált színlelni, de nem sikerült neki. Jamesre kacsintott, majd eltipegett. Felfordult a gyomrom. James szembefordult velem. 

- Figyelj, ne haragudj miatta. Még mindig azt hiszi, együtt járunk, pedig már rég nem. Még tavaly nyáron jöttünk össze. Mr. Baker hozott össze minket. Vagyis, ő csak bemutatott egymásnak egy focimeccsen. Akkor még egész normálisnak tűnt... - ahogy visszaemlékezett a vele együtt töltött időszakra - mert szerintem arra gondolt -, beleborzongott. - Sétálunk egyet? - kérdezte. Bólintottam. Szóval most még egy lánnyal bővült a csapat. Lehangolt a tudat, hogy James bármikor úgy dönthet: inkább Sophie kell neki. Persze nevetségesnek tartottam, mert bíztam Jamesben, és amúgy sem beszélt róla nagy lelkesedéssel, de... ki ne félne? James észrevette, hogy csöndes vagyok.

- Mi a baj? - állt meg, és fordult velem szembe.

- Semmiség, csak... egy kicsit megijedtem Sophietól - felnevetett. - Nem abban az értelemben! Hanem... attól, hogy itt van. Hogy téged felkavart az érkezése. - értetlenül nézett. Elengedte a kezem. Ajjaj. Ez rosszat sejtet. Lesütöttem a szemem, szívesen visszaszívtam volna az előbb elhangzottakat.

- Bella. Ha nem is lennénk együtt, még akkor sem kavart volna fel. De együtt vagyunk. És nekem csak ez a lényeg. - halványan elmosolyodtam, és tekintetem összefonódott az övével. Ajkunk majdnem összeért, de az említett ismét magas hangját nyomatékosítva közeledett felénk.

- Csatlakozhatok? - meg sem várva a választ, ami természetesen nem akart lenni, szó szerint közénk furakodott, és ragaszkodott hozzá, hogy velünk sétáljon tovább. Megforgattam a szemem, de igyekeztem visszafogni magam. Sophie rázendített az élménybeszámolójára. Elmesélte Jamesnek az utolsó találkozásuk óta, mi történt. James próbálta finoman lerázni, de nem értett egy célzást sem. Vagy csak jól leplezte, és engem akart idegesíteni. Sikerült elérnie, hogy James és én alig pár percet tudjunk csak eltölteni kettesben. Amikor visszaértünk, már mindenki az ebédlőben volt, a hangulat nem változott. Néhányan csorgatták a nyálukat Sophie látványára. Legalább egymás mellett tudtunk ülni Jamesszel, de még így is mellém ült, Alexet kitúrva a helyéről. Ő nem vette zokon, mivel így Chris mellé került. Egy falatot sem ettem, az étvágyam teljesen elment. James kérdezgetett, miért nem eszem, de mindig ugyanazt mondtam. Se kedvem, se étvágyam. Amilyen feldobódottan keltem ma reggel, olyan kedvtelenül fogok lefeküdni ma este. És vége sincs a napnak. Azt kívántam, bár vége lenne. Éreztem, hogy az elmaradhatatlan ex-barátnő fenekestül fel fogja forgatni az iskola életét, de ami a legfontosabb, féltem. Féltem, mert az ilyen lányok mindenre képesek azért, hogy visszakapják a volt fiújukat. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem is hallottam miről beszélnek a többiek. Viszont egy valamit elkaptam: délután filmet akarnak nézni. Sophie azonnal felkiáltott, hogy ő mindenképp ott lesz. Nem kéne megfutamodnom, és boldogan kéne James karjaiba fészkelnem magam az elhúzott sötétítőfüggönyök adta mozihangulatban, de most szívesebben választottam az előbbit.

***

Alex rá akart beszélni. Akármennyire erőlködött, nem tágítottam. Elmagyaráztam neki az okát. Ő lázasan készülődött, és azon kattogott, vajon Chris is ott lesz-e, és ha igen, hol fog ülni, mert ő a közelében akar lenni. Amikor távozott, összekuporodtam az ágyon, és az egész takarót magamra terítettem. Melegem is lett, mivel több, mint tíz fokot ugrott ma a hőmérséklet. Kizártam a külvilágot, szorosan lehunyt szemekkel akartam elaludni, de véletlenül sem ment. Ráadásul kopogtak. Örültem is, meg nem is. Ha nem tudok aludni, mi mást csináljak? De azért még szívesen maradtam volna a külvilágtól elzárva. Ha elmében is... 

- Miért nem jöttél te is? - James aggódva figyelte reakciómat. - Sophie miatt? - hevesen bólogattam. Bent magához ölelt. - Ha te nem vagy ott, én sem akarok. - ez felettébb jól esett, végre kicsit felszabadulhattam. James maradt, egészen vacsoraidőig. Beszélgettünk, ugrattuk egymást, pár órára elfelejtettem Sophiet.

Kézen fogva indultunk az ebédlőbe. Sophie mosolya azonnal eltűnt, mikor meglátott minket. Jóval éhesebb voltam már, hiszen az ebédet szinte kihagytam. Megleptem magam azzal, hogy egy joghurtot is kértem. Először ahhoz fogtam hozzá. 

- Bella. - szólt Sophie. Hangosan felsóhajtottam, majd odafordultam. Akkor jöttem rá, mit is akart. Az egész joghurt rám ömlött. A székemet hatalmas csikorgással toltam hátra. - Hoppá! Bocsi. - ártatlanul vigyorgott, mintha bánná, amit tett. Fittyet hányva mindenre elrohantam. Talán mégsem volt jó ötlet az a joghurt...