16. fejezet - A látogató

Itt is a következő. Ez a kedvenc történetem, mind közül, amit valaha írtam. :) Örülök, hogy még nagyon messze van a befejezés.! 

16. fejezet - A látogató

A pályán már senki nem volt, valószínűleg a történtek miatt. Egy kicsit rosszul éreztem magam ez miatt, de igyekeztem nem mutatni. Fő a pozitív gondolkozás. James az ajtóig kísért. 

- Ha kell valami, csak szólj. - kivettem a hangjából, hogy azt szeretné, kelljen valami. Ezt egy kicsit viccesnek tartottam, hiszen nemrég még látni sem bírtuk egymást. 

- Bella, jól vagy? - pattant fel Alex, most már őszinte aggodalommal. Megfogta a csuklóm, és leültetett az ágyamra. - Sajnálom. Nem gondoltam, hogy ekkora lesz az az ütés. 

- Persze, tudom. Egyébként köszönöm - nevettem fel. Alex idegesen mosolygott egyet. - Az a lényeg, hogy kihúztál a csávából, nem? - lezuhanyoztam, átöltöztem, és mire végeztem, Alex hozott jeget is. Eldőltem az ágyon, pedig nem igazán volt kedvem lustálkodni, vagyis inkább...pihenni. A jégnek igazán örült sajgó fejem, hálásan csillapodott a fájdalom. Alex követte a példámat, ő is elfeküdt az ágyán, majd felkuncogott. 

- Mi az? - kérdeztem rá. 

- Tudod, amikor elájultál - igen, az én hibámból - James futott oda először hozzád. Elképesztő, mennyire megváltozott, mióta jóban vagytok. Mintha kicserélték volna. - felültem. Értetlenül néztem Alexre, tudtam, hogy ezzel célozni akart. Felvont szemöldökkel vártam a következő mondatát, de nem szólt semmit, ezért én intézkedtem. 

- És ez mit akar jelenteni? Mert valamit biztosan - legjobb barátnőm hitetlenkedve meredt rám, végül sóhajtva ezt kérdezte:

- Te komolyan nem vetted még észre, vagy csak jól játszod? - most tényleg összezavart. Hangosan nevetni kezdett, rájött, hogy halvány lila gőzöm sincs, miről beszél. - Hahó, teljesen odáig van érted! - ledöbbentem. Az egyik énem kiabálni kezdett, hogy biztos csak viccel, a másik pedig majd' meghalt a boldogságtól. Csak azt nem értettem, miért. Alex tenyerét jobbra-balra húzta arcom mellett. Megrezzentem.

- Nem hiszem, hogy ez így van... - suttogtam bizonytalanul. - És amúgy is, honnan tudnád?

- Ki mástól? Hát tőle! -  odajött hozzám, és megrázta a vállam, mintha ezzel meggyőzne az igazáról. Összeszűkült szemekkel vezettem végig az elmúlt hetek eseményeit a fejemben. Igen, James kedvesen viselkedett velem, de az még egyáltalán nem utal arra, hogy tetszem neki. Várjunk csak! Azt mondta nekem, hogy kedvel. 

- Akkor azt nem baráti 'kedvellek'-nek szánta? - mondtam ki hangosan. Hoppá. 

- Nem bizony. - heherészett Alex. 

- Ezt is ő mondta? - fontam össze karjaim mellkasomon. Alex hevesen bólogatott. Még mindig nem hittem a fülemnek. Agyam nem volt képes eme információ befogadására, leblokkolt, minden erejével az ellenérveket kereste. A fogaskerekek eszeveszettül dolgoztak, csakhogy egy olyan dolgot találjanak, ami megcáfolja Alex állítását. De minden próbálkozás hiába... 

- És most te jössz! - ült vissza Alex saját fekhelyére. - Te mit érzel iránta? 

- Gondolom, miután bármit is kiejtek a számon, már rohansz is hozzá, hogy elújságold. - vádoltam meg, félig elviccelve. De valami azt súgta: igazat mondtam. 

- Hát... Ha megkérsz, hogy ne tegyem, akkor nem teszem. Tudod, te vagy a legjobb barátnőm - szinte láttam magam előtt, ahogy kacsint. Elhittem neki, hisz nekem is ő a legjobb barátnőm, már ovi óta, és még a legféltettebb titkomat is rábíztam, mindent együtt csinálunk. A szó minden értelmében, hisz még erre is rá tudott venni. - Na, halljam! - erősködött Alex. Pár pillanatig visszafojtottam a lélegzetem. Miután kiengedtem, gondolkozásba kezdtem, mit is érzek. Annyi minden kavargott bennem... Kiengedtem a levegőt, egy időben Alex türelmetlen morgásával. 

- Na jó, majd én kérdezek. Hmm... Szóval, mit érzel, amikor meglátod? Semmit, vagy pillangókat a gyomrodban? - már ez kifogott rajtam. Rá akartam vágni, hogy pillangókat a gyomromban, de mégsem tettem. Kikívánkozott belőlem, de ez az egész olyan...bizarr volt. És Alex feladta. A hallgatásom többet árult el neki, mint maga a válasz. 

***

A fiúk úgy döntöttek, rendeznek egy második edzést vacsoráig. 

- Bella, te maradsz? - kérdezte James az ajtóban. Alexet várta, ő a cipőjét kötötte. Azonnal vigyorgott, mikor James kiejtette ezt a három szót a száján. 

- Megyek én is. Tudod, utálok a négy fal között lenni. 

- Tudom. - felálltam. Még akadt egy dolgom, vissza vinni a jeget a konyhásnőnek. Gyorsan végeztem, de mire a pályára értem, a meccs már zajlott. Elfoglaltam a helyem a szokásos kispadon, és néztem, ahogy a többiek játszanak. Először Alexet fürkésztem. Lerítt róla, hogy élvezi, a foci szinte a lételemévé vált. És rájöttem, mostanában nem nagyon beszél Chrisről. Talán elfelejtette? Vagy csak a foci foglalja le? Aztán a figyelmem átvándorolt Jamesre. Ő is mindent beleadott, kecsesen mozgott, ha megkapta a labdát, nem is tűnt egy koszos játékszernek, inkább egy trófeának, egy műemléknek. (Mármint a labda.) Csakis akkor, mikor James szerezte meg. Nemhiába ő az egyik legjobb játékos az iskolában. Sokak szerint a legeslegjobb, őt nem lehet lenyomni. Mr. Baker sípja jelezte a meccs végét, amit egyesek kitörő örömmel fogadtak, míg néhányan nem akarták befejezni. Köztük Alex és James is. De Mr. Bakerrel nem lehetett vitatkozni, ha vége, akkor vége. James hozzám futott. 

- Kár, hogy nem játszottál. Annyira kíváncsi vagyok, milyen vagy. - lihegett. Lesütöttem a szemem, szégyelltem magam, megszállt a lelkiismeret furdalás. 

- Hé, Becca! - kiáltotta valaki. A fejemben elkezdett üvölteni a vészhelyzetet jelző síp. Oldalra kaptam a fejem. Egy ismerős alak rajzolódott ki előttem, és csak közeledett, csak közeledett, míg végül megállt mellettünk. 

- Tom?! - hüledeztem a szívinfarktus szélén állva. 

- Becca? - kérdezte semmit sem értve James. 

- Ööö... ez csak egy...becenév. Mivel a Bella és a Becca nagyon hasonlítanak...Tom elnevezett Beccának. Igaz, Tom? - dadogtam. Könyörgő pillantásokkal jeleztem, hogy helyeseljen. 

- Aha - megkönnyebbültem. Ezer kérdés támadt fel bennem. Mit keres itt? Honnan tudta, hogy itt vagyok? Direkt akar lebuktatni? De hisz nem is tud a névváltoztatásról. Akkor mi ez az egész? - Érdekes. Te és a foci. Nekem ez magas. Amikor megláttalak az előbb a kapun keresztül, azt hittem hallucinálok. - na nee! A francba! Kínomban elnevettem magam, majd a vállába bokszoltam. 

- Á, James ne is törődj vele. Nagyon sok mindent nem tud rólam. - magyaráztam ki magam, azt hiszem sikeresen. James elhitte. Te jó Isten, majdnem lebuktam. És még nem késő... Tom felhúzta fél szemöldökét és megvakarta nyakát. Normális esetben nevetnék, de most...mindjárt összesem a félelemtől. Eltereltem a témát. 

- James, ő Tom, a bátyám, Tom, ő James, a... - a mondat félbeszakadt. Mit mondjak? James, a haverom? Nem. A srác, aki több, mint egy barát, eddig is több volt, persze csak azóta, mióta jóban vagyunk? Nem. - ...az egyik...barátom. - nyögtem ki végül. Kezet ráztak. 

- Jobb, ha megyek, beszélgessetek csak. - hagyott négyszemközt minket James. A többiekhez futott, akik már mentek is zuhanyozni. Alex tipikus 'mi a franc?' pillantásokkal bombázott. Én pedig 'sürgősen beszélnünk kell'-el válaszoltam neki. 

- Világosíts fel kérlek, mi a fene ez az egész, mert elvesztettem a fonalat. - kért Tom. 

- Figyelj, lehet, hogy hülyének fogsz nézni, de az a helyzet, hogy itt Bella a nevem. Bella Award, és mindenki abban a hitben él, hogy én tudok focizni. 

- Nem csak hülyének nézlek, hanem az is vagy! De ha nem is értesz a focihoz, minek jöttél el? Alex miatt? 

- Pontosan. 

- Te meg vagy kattanva - jelentette ki. Egyet értettem vele, tényleg meg vagyok kattanva, de már nem csinálhatom vissza. - Anyáék ha megtudják, neked véged. Örök szobafogság. 

- Ne is mondd. Kérlek, Tom, ne leplezz le! - talpig feketében lévő bátyám felsóhajtott.

- Jó, de csak azért, mert a húgom vagy. Ha ezt más csinálná, már rég a dirinél lennék. - megöleltem, jó szorosan. 

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - ugráltam, még mindig ölelve. Eltolt magától. A távolságtartás még mindig megvan nála. De nem bánom. El sem hiszem, hogy az előbb majdnem lebuktam, majdnem vége lett mindennek. Csak azért, mert a bátyám a saját nevemen szólított.