21. fejezet - Ti most akkor jártok?

Huhh, most egy hétig nem is volt rész...

Igen, nyaralás. 

Ééééééééééés én nagyon örülök, hogyha az első évadnak vége, még folytatódik! :D Imádom írni!:D

Na befogom! ^^

21. fejezet - Ti most akkor jártok?

Jamesszel együtt az étvágyam is visszajött. Vacsoránál degeszre ettem magam. James csak nevetett rajtam, persze kedvesen. Mellette ültem, Ashley elfoglalta a saját helyét, Jason mellett. Ma mindenki egy kicsit tovább maradt, elvégre péntek van. Beszélgettünk, vagyis inkább ők beszélgettek, én kimaradtam a csevegésből. Jobban mondva a kiabálásból, meg a röhögésből. Ashley elsütött pár faviccet, amin Alex nevetett egyedül, azért, hogy ne égjen akkorát. James is jót mulatott, de egyszer csak felállt. Mielőtt távozott volna, lehajolt, és a fülembe súgta:

- Félóra múlva legyél a pályán! - és elment. Egy kicsit gondolkoztam, vajon miért, de aztán vállat vontam. Úgyis megtudom, nem? Pár perccel később én is elindultam. Ugyan nem telt el fél óra, de kezdtem magam egy kicsit unni. Felsiettem az Alexszel közös szobánkba, a telefonomat babráltam. Amikor a kijelzőn lévő órára pillantottam, sietősen pattantam fel, mert már túl is léptem azt a fél órát. Feltéptem az ajtót, és nagy léptekkel mentem Jameshez. Szerencsémre még nem volt ott, tehát nem jön rá, hogy késtem. Bár ha rá is jönne, sem történne nagyobb tragédia. Azt hiszem, kellett volna hoznom egy pulcsit is. Mivel már eléggé sötétedett, a szél is fújt és néhány villám futott végig az égen, libabőrös lettem. Furcsa, hogy mióta randiztam Jamesszel, rossz idő van. Ekkor valaki gyengéden megfogta a csuklóm. Tudtam, hogy nem Harry az, mégis felsikoltottam. Megfordultam. James állt előttem, aggodalmas arccal. 

- Miért ijedtél meg? - kérdezte. 

- Ööö... én csak... - elcsuklott a hangom, lesütöttem a szemem. 

- Harry megint próbálkozott, igaz? - felnéztem szemeibe, amelyek már sokkal közelebb voltak hozzám, mint azt hittem. A tekintete kényszerített az igazságra, még ha nem is akartam. Kelletlenül bólintottam. Felszisszent. Izmai megfeszültek, igen, dühös lett. 

- De nem történt semmi. Tényleg. Leráztam. - szerencsém, hogy elhitte, különben megy és újra beveri a képét, amit meg is érdemel, de most nem ezért hívott. Legalábbis szerintem. James valamennyire lenyugodott. - Na és, miért hívtál? 

- Csak el akartam magyarázni, a távollétem okát. Mert hallottam, hogy nagyon hiányoztam neked - kacsintott, persze elviccelve. Felnevettem. - Lehet többször kéne elmennem - vigyorogva megforgattam a szemem, majd hozzá bújtam. Éreztem, ahogy elmosolyodik. - Na szóval, Doug, a nagybátyám most érkezett haza Mexikóból, és nálunk az a hagyomány, ha valaki hosszas utazásból tér vissza, vagy látogatás céljából, mindenkinek otthon kell lennie. Így hát nekem is. - magyarázta. A szél felerősödött, én pedig igyekeztem elnyomni a remegést. Persze James észrevette. - Fázol? - egy percig szorosabban ölelt, aztán annyira elhúzódott, hogy meg tudjon csókolni. Utána összekulcsolta ujjainkat, és egy dörgés kíséretében visszaindultunk. Ahogy sétáltunk egy sötét alakot véltem felfedezni. Hevesen vert a szívem, de rájöttem: nincs ok az aggodalomra. Vagyis... szeretném azt hinni. 

- Szia Tom! - köszöntem színlelve az örömöt. Még mosolyogni is próbáltam, de csak egy grimasz sikerült. 

- Ti most akkor jártok? - semmi sziasztok, vagy cső, esetleg helló, egyszerűen belecsapott a közepébe. 

- Igen! - feleltük egyszerre Jamesszel, mire Tom összeszűkült szemekkel méregetett minket, szája egy vonallá préselődött. 

- Remek! - vonyította rekedten. Én eddig azt hittem nem igazán érdekli a szerelmi életem, pontosabban az eddig nem létező szerelmi életem, sőt, az életem. De úgy tűnik, tévedtem. A mosoly immár jött magától, erre a gondolatra. James keze derekamra csúszott, és magához vont, így nyomatékosítva, hogy igen, tényleg járunk, és hogy idegesítse Tomot, aki be is kapta a horgot. Dühösen fonta össze karjait mellkasán. 

- Hmm... egy focista, és egy két ballábas csaj. Érdekes párosítás. - a fenébe! A lélegzetem kihagyott. Ezt bosszúból csinálta? Elnevettem magam. 

- Tom, te milyen vicces vagy! - zavartan néztem Jamesre, aki hála az égnek, tudta, hogy csak poénkodott. Hát sajnos nem. Csak neki nem szabad tudomást szereznie erről. Még nem. James elengedett. 

- Én most lelépek, dumáljatok nyugodtan - közölte. - Holnap találkozunk. - adott egy csókot számra, ezzel is hergelve Tomot. Miután elment, felvezettem Tomot a szobánkba. Becsuktam az ajtót, és durván fogalmazva nekiestem. 

- Figyelj, Tom. Azzal nincs bajom, hogy visszavágsz Jamesnek, de könyörgöm, ne így! Az életemet teszed kockára.

- Az életedet? Haha! Meg fognak ölni? - hangosan nevetett, a könnye is kicsordult. 

- Nem, de korántsem lenne egyszerű. Kérlek, Tom! - befejezte a vihogást, és vállat vont. 

- Jó - közömbösen nézett körbe. Nem volt elragadtatva, de ugyanakkor tetszett neki a szoba. - Minden fal más színű. Ez... furcsa. Furcsa, de jól néz ki. - az én bátyám soha nem tanulmányozta a falak színét. Mi történt vele? Bizarr. Pár perccel később távozott. Ekkor tűnt fel, hogy Alex sehol. Még mindig beszélgetnek? Bágyadtan dőltem ágyba. Már majdnem elaludtam, mikor Alex lépett be valamin nagyot mulatva. 

- Á, szia Rebella! - lesírt róla, hogy jókedve van. - Miújság? 

- Alex, történt valami? 

- Semmi. Csak annyi, hogy szerelmes vagyok. - mosolyogva huppant le az ágyra. Tekintete a falra révedt, ábrándozott. Sajnáltam, hogy ki kell zökkentetem. 

- Ma itt járt Tom. - a rózsaszín köd azonnal elpárolgott. Felvont szemöldökkel várta a folytatást. - Majdnem sikerült jól elbaltáznia mindent, de megoldottam. Beszéltem vele - kár, hogy először nem értette meg - és többször nem fordul elő. - Alex bosszúsan fújta ki a levegőt. Megrázta a fejét. 

- Remélem nem tesz több látogatást. Már az a kettő is sok volt. - mondta, és elvonult zuhanyozni. Amikor visszajött, behunyt szemmel kérdeztem:

- Lelkiismeret- furdalásom van. Hazudnom kell mindenkinek, de főleg Jamesnek. És ez nyomasztó érzés. Mert... mert... 

- Mert szereted - kipattant a szemem. - Értem én. Elég nehéz olyasvalakinek hazudni, akit szeretünk... - nem szóltam semmit, de egyet értettem vele. Ideje szembesülnöm a ténnyel: szeretem Jamest. Oké, eddig is szerettem, de akárhányszor arra került sor, hogy azt gondoljam: szeretem, mindig megálltam. Mert nem engedhettem szabadjára a gondolataimat. Mindig tudtam kontrollálni, de most le kell döntenem a falakat, és ha nem is nyíltan, de legalább belül kiabálhassam: Szeretlek James! 

Rövid rész, de nem baj. :/ :D