21. fejezet - Ti most akkor jártok?

Huhh, most egy hétig nem is volt rész...

Igen, nyaralás. 

Ééééééééééés én nagyon örülök, hogyha az első évadnak vége, még folytatódik! :D Imádom írni!:D

Na befogom! ^^

21. fejezet - Ti most akkor jártok?

Jamesszel együtt az étvágyam is visszajött. Vacsoránál degeszre ettem magam. James csak nevetett rajtam, persze kedvesen. Mellette ültem, Ashley elfoglalta a saját helyét, Jason mellett. Ma mindenki egy kicsit tovább maradt, elvégre péntek van. Beszélgettünk, vagyis inkább ők beszélgettek, én kimaradtam a csevegésből. Jobban mondva a kiabálásból, meg a röhögésből. Ashley elsütött pár faviccet, amin Alex nevetett egyedül, azért, hogy ne égjen akkorát. James is jót mulatott, de egyszer csak felállt. Mielőtt távozott volna, lehajolt, és a fülembe súgta:

- Félóra múlva legyél a pályán! - és elment. Egy kicsit gondolkoztam, vajon miért, de aztán vállat vontam. Úgyis megtudom, nem? Pár perccel később én is elindultam. Ugyan nem telt el fél óra, de kezdtem magam egy kicsit unni. Felsiettem az Alexszel közös szobánkba, a telefonomat babráltam. Amikor a kijelzőn lévő órára pillantottam, sietősen pattantam fel, mert már túl is léptem azt a fél órát. Feltéptem az ajtót, és nagy léptekkel mentem Jameshez. Szerencsémre még nem volt ott, tehát nem jön rá, hogy késtem. Bár ha rá is jönne, sem történne nagyobb tragédia. Azt hiszem, kellett volna hoznom egy pulcsit is. Mivel már eléggé sötétedett, a szél is fújt és néhány villám futott végig az égen, libabőrös lettem. Furcsa, hogy mióta randiztam Jamesszel, rossz idő van. Ekkor valaki gyengéden megfogta a csuklóm. Tudtam, hogy nem Harry az, mégis felsikoltottam. Megfordultam. James állt előttem, aggodalmas arccal. 

- Miért ijedtél meg? - kérdezte. 

- Ööö... én csak... - elcsuklott a hangom, lesütöttem a szemem. 

- Harry megint próbálkozott, igaz? - felnéztem szemeibe, amelyek már sokkal közelebb voltak hozzám, mint azt hittem. A tekintete kényszerített az igazságra, még ha nem is akartam. Kelletlenül bólintottam. Felszisszent. Izmai megfeszültek, igen, dühös lett. 

- De nem történt semmi. Tényleg. Leráztam. - szerencsém, hogy elhitte, különben megy és újra beveri a képét, amit meg is érdemel, de most nem ezért hívott. Legalábbis szerintem. James valamennyire lenyugodott. - Na és, miért hívtál? 

- Csak el akartam magyarázni, a távollétem okát. Mert hallottam, hogy nagyon hiányoztam neked - kacsintott, persze elviccelve. Felnevettem. - Lehet többször kéne elmennem - vigyorogva megforgattam a szemem, majd hozzá bújtam. Éreztem, ahogy elmosolyodik. - Na szóval, Doug, a nagybátyám most érkezett haza Mexikóból, és nálunk az a hagyomány, ha valaki hosszas utazásból tér vissza, vagy látogatás céljából, mindenkinek otthon kell lennie. Így hát nekem is. - magyarázta. A szél felerősödött, én pedig igyekeztem elnyomni a remegést. Persze James észrevette. - Fázol? - egy percig szorosabban ölelt, aztán annyira elhúzódott, hogy meg tudjon csókolni. Utána összekulcsolta ujjainkat, és egy dörgés kíséretében visszaindultunk. Ahogy sétáltunk egy sötét alakot véltem felfedezni. Hevesen vert a szívem, de rájöttem: nincs ok az aggodalomra. Vagyis... szeretném azt hinni. 

- Szia Tom! - köszöntem színlelve az örömöt. Még mosolyogni is próbáltam, de csak egy grimasz sikerült. 

- Ti most akkor jártok? - semmi sziasztok, vagy cső, esetleg helló, egyszerűen belecsapott a közepébe. 

- Igen! - feleltük egyszerre Jamesszel, mire Tom összeszűkült szemekkel méregetett minket, szája egy vonallá préselődött. 

- Remek! - vonyította rekedten. Én eddig azt hittem nem igazán érdekli a szerelmi életem, pontosabban az eddig nem létező szerelmi életem, sőt, az életem. De úgy tűnik, tévedtem. A mosoly immár jött magától, erre a gondolatra. James keze derekamra csúszott, és magához vont, így nyomatékosítva, hogy igen, tényleg járunk, és hogy idegesítse Tomot, aki be is kapta a horgot. Dühösen fonta össze karjait mellkasán. 

- Hmm... egy focista, és egy két ballábas csaj. Érdekes párosítás. - a fenébe! A lélegzetem kihagyott. Ezt bosszúból csinálta? Elnevettem magam. 

- Tom, te milyen vicces vagy! - zavartan néztem Jamesre, aki hála az égnek, tudta, hogy csak poénkodott. Hát sajnos nem. Csak neki nem szabad tudomást szereznie erről. Még nem. James elengedett. 

- Én most lelépek, dumáljatok nyugodtan - közölte. - Holnap találkozunk. - adott egy csókot számra, ezzel is hergelve Tomot. Miután elment, felvezettem Tomot a szobánkba. Becsuktam az ajtót, és durván fogalmazva nekiestem. 

- Figyelj, Tom. Azzal nincs bajom, hogy visszavágsz Jamesnek, de könyörgöm, ne így! Az életemet teszed kockára.

- Az életedet? Haha! Meg fognak ölni? - hangosan nevetett, a könnye is kicsordult. 

- Nem, de korántsem lenne egyszerű. Kérlek, Tom! - befejezte a vihogást, és vállat vont. 

- Jó - közömbösen nézett körbe. Nem volt elragadtatva, de ugyanakkor tetszett neki a szoba. - Minden fal más színű. Ez... furcsa. Furcsa, de jól néz ki. - az én bátyám soha nem tanulmányozta a falak színét. Mi történt vele? Bizarr. Pár perccel később távozott. Ekkor tűnt fel, hogy Alex sehol. Még mindig beszélgetnek? Bágyadtan dőltem ágyba. Már majdnem elaludtam, mikor Alex lépett be valamin nagyot mulatva. 

- Á, szia Rebella! - lesírt róla, hogy jókedve van. - Miújság? 

- Alex, történt valami? 

- Semmi. Csak annyi, hogy szerelmes vagyok. - mosolyogva huppant le az ágyra. Tekintete a falra révedt, ábrándozott. Sajnáltam, hogy ki kell zökkentetem. 

- Ma itt járt Tom. - a rózsaszín köd azonnal elpárolgott. Felvont szemöldökkel várta a folytatást. - Majdnem sikerült jól elbaltáznia mindent, de megoldottam. Beszéltem vele - kár, hogy először nem értette meg - és többször nem fordul elő. - Alex bosszúsan fújta ki a levegőt. Megrázta a fejét. 

- Remélem nem tesz több látogatást. Már az a kettő is sok volt. - mondta, és elvonult zuhanyozni. Amikor visszajött, behunyt szemmel kérdeztem:

- Lelkiismeret- furdalásom van. Hazudnom kell mindenkinek, de főleg Jamesnek. És ez nyomasztó érzés. Mert... mert... 

- Mert szereted - kipattant a szemem. - Értem én. Elég nehéz olyasvalakinek hazudni, akit szeretünk... - nem szóltam semmit, de egyet értettem vele. Ideje szembesülnöm a ténnyel: szeretem Jamest. Oké, eddig is szerettem, de akárhányszor arra került sor, hogy azt gondoljam: szeretem, mindig megálltam. Mert nem engedhettem szabadjára a gondolataimat. Mindig tudtam kontrollálni, de most le kell döntenem a falakat, és ha nem is nyíltan, de legalább belül kiabálhassam: Szeretlek James! 

Rövid rész, de nem baj. :/ :D

Csak egy villámbejegyzés.

Hellóóóóóó!

Szóval, most nem vagyok otthon, de ezt muszáj kiírnom. 

Gondolkoztam azon, hogy mi lenne ha lenne 2. és 3. évad is?

És arra jutottam, hogy LESZ.

Már ki is találtam, miről fog szólni. :) 

Persze még nem biztos, de úgy néz ki, mégis biztos.xd

Na akkor, csak ennyit akartam! 

(L)

Nem lesz rész.

Nyaralás miatt a blog ideiglenesen felfüggesztve! 

20. fejezet - Hol vagy?

Kerek szám!

20. fejezet, yeeees! :D

20 résszel ezelőtt kezdtem a történetet. 

Fogalmam sem volt, hogy idáig eljutok. De tényleg.

Jó kedvem van! Csütön repül haza tesóm, kérdéses, de szombaton lehet hozzánk jön.(ez elég komplikált helyzet most.xd) Vasárnap Keriékhez go. Csak kár, hogy akkora mondanak végig rossz időt. Mire hazajövök, megint 30 fok lesz!

Köszönöm, hogy a szerencse sosem szegődik mellém.! 

♥

20. fejezet - Hol vagy?

Egész éjjel sújtott a vihar. Én persze nem tudtam aludni, félig ez miatt, félig James miatt. Még mindig nehezemre esett elhinni, hogy ő és én... Hogy én és ő... De mi van akkor, ha nem? Manapság már nem kérdezi meg a srác, hogy járunk-e, hanem csak együtt vannak. Én nem is várom el, meg semmi ilyesmi. Ez az egész nekem olyan...furcsa. Oldalra néztem, pont akkor villámlott, közvetlenül utána dörgött, Alex pedig forgolódni kezdett. Nem ébredt fel, továbbra is elmerülhettem a gondolataimban. Már amennyire el tudtam. Visszapörgettem az egész randit, minden egyes kis részletet. Közben el is feledkeztem a viharról, ami nem bírt elvonulni. Hirtelen lecsukódott a szemem, álmos lettem, de nem aludtam el, csak jóval később, amikor már hajnalodott.

Arra ébredtem, hogy Alex rázza a vállam. 

- Anya, hadd aludjak még egy kicsit. - nyöszörögtem. Alex nevetése rántott ki az álom kapujából. 

- Ha anyád lennék, már pakolhatnánk össze - megdörzsöltem a szemem, kóvályogva felültem. Elnyomtam egy ásítást. - Kapd össze magad. Reggeli, aztán órák. Ma mennünk kell. Már azt hittem, megadják nekünk a  mai napot is. - csalódottan sóhajtott, aztán jelzett újra, hogy keljek. Fáradtan másztam ki az ágyból, azt hiszem, most tényleg nem aludtam ki magam. Kiszedtem pár ruhát a szekrényből, magamra aggattam, elvégeztem a szokásos teendőket, és már indultunk is. Eszembe villant James. A szívem máris kétszer gyorsabban vert, ahogy arra gondoltam, mindjárt látni fogom. Elharaptam egy mosolyt, és tovább sétáltam Alex mellett. Azonban amikor beléptünk az ebédlőben, nem láttam sehol Jamest. Kétségbeesettem kerestem a szememmel, de sehol nem találtam. Nincs itt. Legörbült ajakkal ültem le Alex mellé, és néztem a kiválasztott reggelit, amihez hozzá sem akartam nyúlni. Alex megveregette a vállam.

- James miatt, igaz? - bólintottam. Szóval neki is feltűnt: James nem tartott velünk. Ahogy mindenkinek. Viszont egyedül én bánkódtam, a többiek észre se vették. Korgó gyomorral mentem az órákra. Úgy éreztem, hiába vagyok éhes, egy falat se menne le a torkomon. Reménykedtem, hogy James előkerül, de se híre, se hamva nem volt. Történt valami vele? Vagy...mégis kirúgták, csak nekem nem mondta el? Az nem lehet! Paranoiás vagyok, igen, azzá váltam, mióta itt vagyok. Mondhatni megváltoztam. 

- Ms. Award, megosztaná velünk is, mi érdekesebb, mint az óra? Én megértem, hogy szeret rajzolni, de nem itt! - förmedt rám az egyik tanár, akinek a nevére sem emlékeztem. Az órára tényleg nem figyeltem, helyette rajzolni kezdtem kérdőjeleket, felkiáltójeleket, eléggé kidíszítve. 

- Elnézést. - motyogtam az orrom alatt, és abbahagytam a firkálgatást. Amikor megszólalt a csengő, fellélegeztem, de tudtam, hogy nincs vége. Ráborultam a padra, egy-két percig megpróbálkoztam az alvással, de mikor kudarcot vallottam, újra felkaptam a tollat, és folytattam, amit félbehagytam. Mindenki a folyosón tartózkodott, egyesek kimentek a pályára levegőzni, de én bent maradtam. James hiánya alaposan elrontotta a kedvem. Kizárt, hogy kirúgták. Akkor magától ment haza? Ez is kizárt. Hiszen imád itt lenni. Csak elképzeléseim lehettek, és ez megőrjített. Mindig is gyűlöltem a bizonytalanságot. Megrettentem, mikor hangosabban, mint az előbb, felsivított a második óra kezdetét jelző csengő. Beözönlöttek a srácok, és persze Alex is. Nem ért váratlanul, hogy James megint nem jelent meg. Hátranéztem, a Chris melletti hely üres volt, űrt hagyva maga után. Hogy fogom túlélni ezt a napot?

***

Mosolyra húzódott a szám. Ma először. Felpattantam, véget ért a nap iskola része. Siettem a menzára, hátha megérkezett James. De nem. Hol vagy James? Hol vagy? Már megint nem ettem semmit. A kanállal kavargattam a levest, közben tenyerembe hajtottam fejem, rákönyökölve az asztalra. 

- Hé, Bella, ne legyél már ilyen...hmm...hogy is kell mondani? Szomorú! - bökte meg a vállamat az egyik oldalamon ülő Ashley. (aki még mindig fiú!!) Megvontam a vállam. - Hát, nem tudom hol van James, de biztos vagyok benne, hogy ha tudná mennyire hiányzik neked, már rég itt lenne. - nevetett, és szájába vett egy hatalmas falatot. Viszonoztam a bökést, de nagyobb erővel, és nem egy ujjal, hanem az egész tenyeremmel. - Áú! - röhögött tele szájjal. Elfordítottam a fejem, undort színlelve. Hangosan csámcsogott, és még hangosabban nyelt egyet. Ezt direkt csinálta? Most aztán végképp elment az étvágyam. - Egyébként tudja valaki, merre jár James? - kiáltotta Ashley hangosan. Mindenki megrázta a fejét. Senkinek nem szólt? És ha történt vele valami? Á, James meg tudja magát védeni. Ha engem meg tudott, akkor magát is.

Miután végeztünk, a szobánkba vonultunk. Alex a hasát fogva dőlt le az ágyára.

- Lehet, túl sokat ettem... - terült el. Én is elfeküdtem, de nem akartam sokáig lustálkodni. 

- Hányni fogsz? - kérdeztem a falat tanulmányozva. 

- Nem hiszem. - kinéztem az ablakon, láttam, megint gyülekeznek a felhők fölöttünk. Dörgött is egyet az ég, de ahogy tegnap, most nem ért ide ilyen gyorsan. Vagy nem is fog. Ki tudja. 

- Kaptunk leckét? - ültem fel ásítva. De nem jött válasz. Alex máris elaludt. Visszahuppantam, de én nem Aludtam. Pedig rám férne. 

Felkeltettem Alexet, aki morogva káromkodott. Én azon kattogtam, lemenjek-e, vagy sem. El vagyok tiltva - aminek felettébb örülök -, de attól nem, hogy megnézzem. És mi van, ha James most tér vissza? Semmi esetre sem akarok róla lemaradni. Már ha így lesz. 

Hát nem így lett. James nem érkezett meg, és nem történt meg a nagy egymás nyakába borulás. Bár...ez csak a filmekben van. Unottan figyeltem a meccset, majdnem elaludtam, de nem azért, mert egyáltalán nem érdekelt. Mert alig aludtam valamit az éjjel. A szemhéjaimat ólomsúlyúnak éreztem. Szerencsémre az edzésnek hamarabb vége lett, mert eleredt az eső. Alex úgy húzott fel a padról. Hát igen, nem szoktam hozzá a nem alváshoz. Alexék előre mentek, én csak visszatartottam volna őket. Erős ujjak kulcsolódtak össze a csuklómon. Először azt hittem James az, mosolyogva fordultam meg, de amikor megláttam, kivel is állok szemben, halkan felsikoltottam. 

- Harry, mit akarsz?

- Most nincs itt Superman, hogy megvédjen - kitéptem szorításából a kezem, ami fájt is, de nem törődtem vele. Hátrálni kezdtem, de megint elkapott. Elhúzódtam tőle.

- Mikor érted már meg, hogy azt akarom: hagyj békén?! Mért olyan nehéz ezt felfogni? 

- Nem nehéz. Csak tudod én nem akarom felfogni. - nevetett, és megfogta a karom. Rángatni kezdtem, de nem értem el vele semmit. Éreztem, hogy James nem fog váratlanul betoppanni, és jól elverni Harryt. Ezért is féltem annyira. Elterveztem: hagyom, hogy biztos legyen magában, így majd biztos nem fog olyan szorosan fogni. Igazam lett, elengedett, én pedig kihasználva a helyzetet, ellöktem. Elrohantam. Csak az ajtónk előtt álltam meg. Vártam egy kicsit, mire nem zihálok annyira. Nem szeretném, hogy Alex megtudja a dolgot. Beléptem, de legjobb barátnőm nem volt bent. Megpróbáltam elfelejteni az előbb történteket, és összegömbölyödve az ágyon, álomba merültem.

- Bella - hallottam egy suttogó, lágy hangot egészen közelről. Pár pillanatig úgy gondoltam, álmodom. - Bella. - de itt már tudtam, hogy nem. Kinyitottam a szemem. Kellett néhány másodperc, míg kitisztult a látásom. És akkor értettem meg... James mellettem guggolt, mosolyogva. Én is elmosolyodtam. Felültem, ő pedig mellém. 

- Hallom, hiányoztam - mondta kisfiús vigyorral. Ashley! Hirtelen ez a név ugrott be először, de attól még nem biztos, hogy ő volt. Lehetett Chris is. Vagy Alex. Vagy... James hüvelyk- és mutatóujjával felemelte az állam, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Arca közeledett az enyémhez, végül ajkunk találkozott. Közelebb húzódtam hozzá, átkaroltam a nyakát, ő átölelt. 

- Khm! - köszörülte meg a torkát pár perc múlva Alex. Alex? Hogy került ide? Azon nyomban elváltunk egymástól Jamesszel. Elpirulva hajtottam le a fejem. Alex felnevetett. 

- Akkor én... most megyek. Este találkozunk. - állt fel James. Bólintottam. Lazán kisétált. 

- Jól elmerültetek a csókolózásban, ha még azt sem vettétek észre, hogy bejöttem. - nevetett. Felkaptam egy párnát, és hozzávágtam. Aztán és is elnevettem magam.

___________________

Zsófi, köszönöm, hogy segítettél! :)

Nélküled még tuti nem lennék kész.

Te vagy a Tanácsadóm, ezért hálás vagyok! 

♥♥♥

Ez egy rövid köszönetnyilvánítás akart lenni. Tudod, miről beszélek - vagyis, írok -. :DD♥

19. fejezet - Randi

Jó cím, ugye? *-* 

Július 10, gyere már! 

Nagyon izgulok! :D

Mindjárt 20. fejezet!

:)

19. fejezet - Randi

- Milyen bizonyíték? - kérdezte Mr. Baker. Megforgattam a szemem. 

- Csak nézze meg. - Alex és én "kényszerítettük", hogy jöjjön el velünk a médiaszobába. Minden bizonnyal kapni fogunk ezért, sőt, én még a kiszökésemért is. De nem számít. Most nem. Mr. Baker megrökönyödve nézte végig azt a részt, ami bebizonyította: Jamesnek semmi köze az egészhez. Diadalittas vigyorral az arcomon néztem, ahogy a magas férfi megvakarja a nyakát. 

- Azt hiszem, a tanácskozáson mégsem James lesz a téma. De beszélnem kell vele is. És önökkel is. Ms. Anderson, nem gondoltam volna, hogy képes kiszökni a médiaterembe, csakis ezért... Ms. Award, önnek pedig már van a rovásán. A múlt éjjel. - lesütöttem a szemem, de az örömömet nem tudta szétrombolni. James maradhat, ez a lényeg. De azért még hallani akartam. 

- Szóval, Jamest nem rúgják ki? - Mr. Baker megrázta a fejét. Magamban tomboltam, ugrándoztam, a szívem nekilódult, alig vártam, hogy elújságoljam Jamesnek a hírt. De nem így lett. Együtt mentünk el hozzá. Mr. Baker előttünk állt még az ajtóban is. Mikor James kinyitotta azt, Mr. Baker megköszörülte a torkát. 

- Nos, Mr. Johnson, kiderült az ártatlansága. Maradhat. - elmosolyodtam, de az igazgató nem láthatta. James rám nézett, majd Alexre, és végül vissza rám. 

- Köszönöm - mondta. - De hogyan...? 

- Ezt a lányokkal megbeszéli. Most viszont velem jönnek. - ez így is, úgy is elkerülhetetlen lett volna. Utánabaktattunk. Az irodában leültünk, Mr. Baker állva maradt. - Ms. Anderson, mivel most történt először ilyen, nem kap büntetést. Elmehet. - Alex felállt, ráncos homlokkal rám nézett és kiment. - Ms. Award. Először kiszökik egy fiúval éjszaka, aztán meg ellopja a kazettát? Milyen büntetést is adjak? - borostáját vakargatta egy pillanatig, de gyorsan kigondolta - Meg is van! Nincs fociedzés, két teljes hétig! - majdnem felpattantam és megöleltem Mr. Bakert. Ehelyett szomorúságot tettetve úgy tettem, mintha nagyon rosszul esne... Ha tudná, mennyire hálás vagyok neki! Mielőtt felálltam, egy valamit még megkérdeztem:

- És...Harryt kirúgják? 

- Nem. 

- Hogy? De...ő csinálta az egészet, ráadásul Jamesre hárítva! 

- Lehet, de Harry nagyon jó játékos. 

- James is. A legjobb! - Mr. Baker ennyire szereti Harryt? Nem lehetett meggyőzni. Oké, nem rúgják ki Harryt, de Jamest sem. Az utam rögtön hozzá vezetett. Remélem, Alex még semmit nem mondott el neki. Mert ha igen, nincs okom odamenni. És én szeretnék. James széles mosollyal fogadott. Alex nem járt nála, én mondtam el neki. 

- Köszönöm, hogy bíztál bennem - suttogta. - Tényleg köszönöm. Figyelj csak, Bella. Mi lenne, ha...szóval ha, randiznánk? - egy kicsit váratlanul ért a dolog, nem számítottam erre. James a reakciómat figyelve mosolygott. 

- Az...jó lenne. - olyan halkan mondtam, hogy még én is alig hallottam. - De...hogy oldjuk meg? 

- Csak bízd rám. - néhány percig még beszélgettünk, de aztán visszavonultam Alexhez. Nem aludt, csak feküdt az ágyon, mint egy darab fa. Amikor rám nézett, rögtön tudta, hogy valami megint történt. 

- Randizni hívott. - ő is kérdezősködött, itt mégis milyen módon tudnánk mi randizni, de elmagyaráztam neki, hogy én sem tudom. Alex természetesen örült a meghívásnak, sőt, először majd' kiugrott a bőréből. Már tavaly is célozgatott, hogy lehetne már fiúm. De akkor még csak tizenöt éves voltam, nem hiányzott. Ha nem ismerem meg Jamest, most sem hiányozna. 

Később mindenki reggelizett. Én és Alex érkeztünk utoljára. Legjobb barátnőm kuncogott, miközben kiválasztotta a reggelijét. 

- Mi van? - kérdeztem félig vigyorogva, de próbáltam komolynak látszani. 

- Téged néz - biccentett hátrafelé. Éreztem, hogy elvörösödtem. Alexnek nem is kellett mondania, kiről beszél, tudtam... Zavarba hozott az egész helyzet, ezért meggondolatlanul kapkodni kezdtem a tálcámra mindenfélét, sietősen elindultam, aminek az lett a vége, hogy megbotlottam, és teljes erővel előre estem. A tálca három méterrel előrébb csúszott, de természetesen az narancslé kiborult és az egész rám ömlött. Nevetés harsogott fel, de abban a pillanatban el is hallgatott. Fülsüketítő székcsikorgás jött a közelből, majd két alak tornyosult felém. Addigra már sikerült ülésbe tornáznom magam. Egy erős kéz fogta meg a karom és húzott fel a földről. James. A másik, Chris, felkapta a tálcát, és mindenestül kidobta a kukába. 

- Jól vagy? - kérdezte James. Szégyenlősen bólintottam. Körülöttünk mindenki feszült figyelemmel követte az eseményeket. James csak most engedte el a karom. Láttam, hogy Alex is odasiet hozzánk. Lenéztem, pólómat ragadó narancslé itatta be, hajamra is jutott egy kevés, és ahogy kinyújtottam a nyakam, húzni kezdte valami. Odanyúltam, kitapogattam egy frissen szerzett sebet. Jaj ne! Egy kicsit véres lett a kezem, de beletöröltem egy szalvétába, amit Alex nyújtott oda nekem. Megszédültem ugyan a vér látványára, de nyugodt maradtam. Levegő be, levegő ki, nem nagy ügy!

- Jobb lesz, ha felviszem Bellát. - mondta Alex. És akkor...Chris is Alex egymásra néztek. Nem tartott sokáig az egész, csak öt másodpercig, mégis elnyílt szájjal néztem. Jó Isten! Alex és Chris... - Mehetünk? - fordult felém Alex, tetőtől-talpig elpirulva. Halkan köszöntem Jamesnek, aztán tényleg elindultunk. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a sebet a nyakamon és a ragacsos pólómat. 

- Szóval... egymás szemébe néztetek! - hangomból ki lehetett venni a meglepődést, az örömöt, az izgatottságot. 

- Aha... de semmiség. - legyintett. 

- Semmiség?! - értetlenül csóváltam a fejem, mi ütött Alexbe? Eddig bármit megadott volna akár egy pillantásért. - Már nem érdekel? 

- Jobban, mint hinnéd... - lehajtotta a fejét, és beelőzött. Utána mentem, már-már futottunk, olyan gyorsan sétált. Míg én lezuhanyoztam és átöltöztem, ő hozott ragtapaszt. Félretoltam a száradó hajamat, és rásimítottam. Csak reméltem, hogy a hajam eltakarja. Leégettem magam. Ilyenkor mért nincs egy gomb sem, amivel visszapörgethetem az időt, és megváltoztathatom a múltat? Csak egy kis részletet... 

Alexet nehezen, de rábeszéltem, hogy menjen vissza reggelizni. Kellett egy kis egyedüllét...

A mobilomat nyomogattam, amikor kopogtak. Ledobtam a kicsi készüléket, feltápászkodtam, és odamentem az ajtóhoz, hogy kinyissam. James volt a látogatóm, kezében egy tál étellel. 

- Hogy érzed magad? 

- Hé, nem autó ütött el - gyenge poén, de James eleresztett egy mosolyt. 

- Még jó - belépett. - Éhes vagy? - mosolyogva bólintottam, ő pedig átadta nekem a telepakolt tálcát. Pirítós, két szendvics, müzli, alma, narancslé. 

- Köszönöm - préseltem ki magamból, a torkom akadályozta, hogy beszéljek, ezért is suttogtam. - Maradsz...? - folytattam volna, de elcsuklott a hangom. James hófehér fogai kivillantak, sajátjával fogva tartotta a tekintetemet. Csak egy-két perccel később néztem másfelé, ültem le és kezdtem el enni. James is kényelembe helyezte magát, végig engem fürkészett. Nem győztem nem elpirulni, vagy zavarba jönni. Miért is marasztaltam? Előbb még egyedül akartam lenni. Nem tehetek róla, ha James a közelemben van, azt sem tudom, mire gondoltam tíz másodperccel ezelőtt. Ez mikor alakult ki? Mióta zavar össze a közelsége, mióta ver a szívem gyorsabban ha látom? Tehát igaz a mondás? A gyűlöletet és a szerelmet egy hajszál választja el egymástól. Talán velünk is ezt történt? Beleszerettünk a másikba, pedig nem is olyan régen még ki nem állhattuk egymást. Vagyis... én biztosan. A reggelit leöblítettem a narancslével, és felálltam. 

- Még egyszer köszönöm - James felugrott, kivette a kezemből a tálcát. Legyintett egyet. Mielőtt távozott, ezt mondta:

- Fél nyolcra legyél a pályán. 

- De ugye...ez most "legális"? - felnevetett. 

- Persze. - és már ott is hagyott.

***

Hatkor újra megmostam a hajam, körülbelül fél óráig zuhanyoztam, feltúrtam a szekrényemet, amit Alex nevetve nézett végig. Régen is bírta, ha ideges voltam, vagy izgultam. Csak az nem fordult még elő, hogy egy randi miatt izguljak, mert még sosem randiztam, hiába vagyok tizenhat éves, nem volt barátom, nem csókolóztam... Egészen addig, amíg James meg nem csókolt. Újabb fél órába telt, míg kiválasztottam a megfelelő ruhát. A fésűt végigfuttattam hajamon, a sminkelés eszembe se jutott. De Alex intézkedett. Felkent egy kis szájfényt a számra, sok szerencsét kívánt, és utamra engedett. A lábam remegett, imádkoztam, hogy senki se vegyen észre. Az ajtóhoz érve megálltam. Végignéztem magamon. Rendben, semmi gond, ez csak egy randi. Jól nézel ki! Remegő ujjakkal tettem a kezem a kilincsre. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, dörgött egyet az ég, a felhők kezdték eltakarni a napot. Tetszett a jelenet. Egy sötétszürke felhő maga mögé taszította a fényes gömböt, de az megtalálta a rést, ahol csak egy sugár, de ki tudott törni. Utána a nap irányított, ismét átvette a hatalmat, amire egy hangos dörgés volt a válasz. Feleszméltem, továbbindultam. A pályán rögtön kiszúrtam Jamest, ahogy zsebre tett kézzel állt, alatta elterült egy pléd, meg... mi is? Megfordult, milliókat érő mosolyát vette elő, és odasétált hozzám. Hogy lehet, hogy nincs barátnője? Vagy van, csak én nem tudok róla? Adott egy puszit az arcomra, az orromba azonnal befészkelte magát az illata. Elmagyarázta, mit is fogunk csinálni. Voltaképpen piknikezni, de nem a szokásos módon. Nincs kosár, amiben sorakoznak a jobbnál jobb kaják, nincs romantikus zene, nincs kis DVD lejátszó, amin filmet nézünk. Csak ketten... Semmi más. Feltűnt, hogy az izgalom és idegesség páros elszállt, feloldódtam. Beszélgettünk, nevettünk, megtudtunk egy csomó mindent egymásról. Megkérdeztem, miért nincs kép róla egy magazinban sem, hogy mik a tervei a jövőre nézve, és hogy mióta focizik. És teljesen eltérő válaszokat kaptam, mint amikre számítottam. Nem akar újságokban szerepelni, nem szereti a túl nagy felhajtást, komoly tervei vannak, az érettségi után főiskolára megy. És a foci...amióta csak járni tud. Kár, hogy én nem mondhattam ugyanezt. Kár, hogy nem tudok focizni. Elszomorított ez a gondolat, mint mindig, de ugyanakkor örültem, mert nem csak a foci közös bennünk. Az sem, de erről csak én és Alex tudunk. Az ízlésünk megegyezik a zenében, a filmekben, némelyik könyvben is. Amikor épp elmerültünk a Harry Potter témában, az ég immár hatalmasat dörgött. Összerezzentem, pár pillanat múlva vízcseppeket éreztem a karomon és a hajamon. James megfogta a kezem, felrántott, közben megint dörgött, és azt hiszem villámlott is. A plédet otthagytuk, futásnak eredtünk. James nem engedte el a kezem. Behúzódtunk a pályán lévő kis épület mögé, ami a szertár volt. Ott nem ért el bennünket az eső. 

- Te reszketsz. Félsz? - suttogta James, miközben mutatóujját végighúzta libabőrős karomon. Nem tagadom, soha nem szerettem a vihart. Ami most már az volt, mert minden ötödik másodpercben villámlott és dörgött, ami morgáshoz, néha csikorgáshoz hasonlított. Halványan elmosolyodtam, most jöttem rá, hogy mindketten eláztunk. James elsimított egy arcomhoz ragadt tincset, és... megcsókolt. 

18. fejezet - Kamerafelvétel

vajon miért smárolós képet tettem ki? :D

Egyre közelebb a 20. hoz. 

Most volt egy kis kihagyás...nem voltam itthon. 

Már hiányzott az írás. :) :D 

18. fejezet - Kamerafelvétel

James lefagyva állt Mr. Baker és Harry előtt. A vállára akartam tenni a kezem, hogy nem lesz semmi baj, de nem tehettem. Előttük biztosan nem. Harry arcáról nem bírt eltűnni az a gunyoros mosoly, én pedig legszívesebben letöröltem volna. Hogy valaki ennyire gonosz legyen. Nem kellett bevallania, hogy ő terelte Jamesre - valószínűleg direkt - a gyanút, tudtam magamtól is. James szóra nyitotta a száját, de becsukta, mert előre léptem. 

- Mr. Baker, én tudom, hogy nem James tette. - határozottan ejtettem ki a szavakat. Ha ez a dolog pár héttel ezelőtt történik, boldogan hiszem el James bűnösségét, talán még a kirúgása gondolatának is örültem volna. De most teljesen más a helyzet. Mindent megtennék azért, hogy kiderüljön, James ártatlan. Ha kirúgják, ha valóban el kell mennie, azt hiszem... Mr. Baker hangos nevetése zökkentett ki. 

- Azt hiszi, ezzel megvédheti? Ugyan már! 

- Nincs bizonyítéka! - török ki. - És amúgy is, James egyszerűen nem lenne képes rá! Mi oka lenne rá? - Mr. Baker egy pillanatra elbizonytalanodott, Harry dühöngve kezdett intézkedni. 

- Egyszerű. Szereti a botrányt, ha minden körülötte forog. - ezt nem mondhatja komolyan. Nevetséges. 

- Ez sokkal inkább rád illik! - hangom emelkedik, mire Mr. Baker közbelép. 

- Ms. Award, jobb, ha hallgat. Maga is nagy bajban van. Kiszökött az éjszaka közepén. Értékelem, hogy meg akarja védeni az újdonsült barátját, de jelen esetben ez lehetetlen. - az újdonsült barátomat? Vajon hogy érthette? Barátomat, akivel csak barátok vagyunk, vagy barátomat, akibe szerelmes vagyok? 

- De...

- Hagyd csak Bella. Én voltam. - a szemeim elkerekedtek. Belenéztem az övéibe, amikor felém fordult. Egy törtmásodpercre sem hiszem el neki. Megráztam a fejem. 

- Nem! Ne hazudj! Ne vállald magadra! James, kérlek... - nehezen bírtan visszatartani a könnyeimet. Azt szeretné, hogy kitegyék innen a szűrét? Nyilván nem. De akkor mért hazudik? Talán tényleg...? Nem! 

- Ms. Award menjen vissza a szobájába. A büntetését később megbeszéljük - nem mozdultam, végig James szemébe néztem. Próbáltam kiolvasni belőle valamit, azonban nem sikerült. Felvette a kifejezéstelen maszkot, de amikor elkaptam a tekintetem, majd újra vissza, a maszk eltűnt. 

- Ms. Award! - dörrent rám Mr. Baker. Összerezzentem. Hátráltam egy lépést, és lassú léptekkel távoztam. Ilyen nincs! Feltámadt bennem a düh James iránt, amiért képes volt bevallani azt, amit nem is követett el. Már pedig én biztos vagyok benne, hogy nem követte el. Ugyanakkor a düh mellett felfedeztem valami mást is. A félelmet... Féltem attól, hogy elküldik. Hogy örültem volna ennek...akkor. Furcsa, hogy most már gondolni sem akarok rá. Éreztem, hogy a könnyek belülről marnak, de nem tudnak felszínre törni. Kitapogatóztam a kilincset, és lenyomtam. Odasétáltam Alexhez, az alvás még csak fel sem merülhetett. 

- Alex, ébredj! - ráztam meg a vállát. Azonnal kipattantak a szemei. 

- Mi van? - nyöszörgött. 

- James... - nem találtam a szavakat. - Ráfogták, hogy ellopta a suli trófeáját és...zászlaját. De nem... És...engedi, hogy a nyakába varrják. - szaggatottan vettem a levegőt, egy percre azt hittem menten megfulladok, annyira be akartam fejezni a mondatáradatot. 

- Mi? - állt fel Alex. Méregetni kezdte az ajtót, odament, és felkapcsolta a villanyt. - Mi az, hogy engedi? Állj! És ha tényleg ő lopta el? - hitetlenkedve meredtem Alexre. Mérges lettem rá 

- Még a feltételezés is sértő, Alex! Nem James műve! - Alex felemelte mindkét kezét, és bocsánatkérően nézett rám. 

- Ki kell derítenünk az igazságot - jelentettem ki. - Benne vagy? - bólintott. 

- De csak holnap. - azzal leoltotta a világítást, és visszafeküdt az ágyba. Pár perc múlva már aludt is, én pedig még mindig egy helyben állva fixíroztam az ablakot. Hirtelen odalépkedtem, az ablakból látszott a pálya, de már nem volt ott senki... 

***

Természetesen nem aludtam. Csak forgolódtam. Amikor a nap első sugarai bekúsztak az ablakon keresztül, felsóhajtottam. Az óra csak háromnegyed hatot mutatott, de én már szedelőzködtem is, és elmentem zuhanyozni. Mire végeztem, Alex is felébredt. Pedig nem szokott.. Rájöttem, miért kelt fel. Egy papírt tartott a kezében. 

- Nem lesznek ma órák. Sem edzés. Valami tanácskozás miatt. - mormolta Alex. Hát persze! Jamesről fognak tanácskozni. - Figyelj, van egy ötletem. A suli bizonyos pontjai be vannak kamerázva, azt hiszem Mr. Baker irodája is, mivel ott elég értékes tárgyak vannak elhelyezve. Megszerezhetnénk a tegnapi felvételeket. Azon tuti rajta van, hogy ki a tettes. James vagy...

- Harry! Ő mártotta be Jamest. - egy kis remény ébredezni kezdett bennem, talán mégis van rá esély, hogy Jamest ne rúgják ki. - Én most meglátogatom Jamest. 

- Oké. Azt elárulom, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Ashley azt mondta, ez a dolog nem úgy zajlik, ahogy elképzeled. Nincs számítógép, ahol egy ember folyamatosan nézi az eseményeket a bekamerázott területeken. Kis kazettákra veszik föl, amit másnap reggel, pontban kilenckor néznek meg. Szóval olyan sok időnk nincs. Elmegyek Ashleyhez, hátha van róla információja, hol van a legfrissebb kazetta. - magyarázta. Bólintottam, és már indultam is. Nem foglalkoztam vele, hogy James még aludhat. De amikor odaléptem az ajtajához, pontosabban ajtajukhoz, megtorpantam. Chris is itt van. És ha még a legmélyebb álmaikat alusszák? Erőt vettem magamon, és az öklömmel halkan kopogtam. Pár másodperc múlva nyílt az ajtó. James állt előttem, az álmosság legkisebb jele nélkül. Tehát nem ébresztettem fel. Kitárta az ajtót. Kérdőn néztem rá. 

- Mi az? - kérdezte. 

- Chris nincs itt? - James elállt az útból, hogy láthassam, egyedül van. Felvontam szemöldököm. 

- Őrült szokása, hogy minden reggel, pontban ötkor lemegy egyet játszani. A diri beleegyezett. Jobb akar lenni. - bólintottam, majd beléptem. Még sosem jártam James és Chris szobájában. Nem néztem körül, most nem ezért jöttem. De az átfutott az agyamon, hogy Alex mit meg nem adna, hogy bejöhessen ide. Ha még egyáltalán tetszik neki Chris. 

- Miért? - fordultam James felé, aki hangtalanul csukta be az ajtót. 

- Mit miért? - úgy tett, mint aki nem tudná, miről beszélek. Erőltetetten felnevettem, de inkább nyüszítésnek hangzott. 

- Miért hagytad, hogy rád fogják? Nem te voltál! - közelebb jött. A szívem úgy megdobbant, hogy azt hittem, kiesik a helyéről. 

- Az ellopott cuccokat most vitték el a szobámból - jól hallottam? Most vitték el? Döbbenten vizslattam szemeit, kellett egy kar, ami kihúz a gödörből, amibe most estem bele. Meginogtam, de nem a kételytől. Hanem attól, hogy valaki becsempészte azt a két tárgyat. Márpedig csakis erről lehet szó. 

- De nem te... - elcsuklott a hangom. - Én tudom, hogy nem te... - még közelebb jött. Visszafojtottam a lélegzetem. 

- Tudod, hogy ártatlan vagyok. Én pedig tudom, hogy bízol bennem. Csak nem értem, miért. - kifújtam a visszatartott levegőt. Nem válaszoltam. Miért bízom benne?

- Nem tudom. Csak...egyszerűen...bízom. - elmosolyodott. - James...nem akarom, hogy kirúgjanak. Olyan elképzelhetetlen...nélküled. - könnyek szöktek a szemembe. Ezt nem terveztem. Elsírtam magam James előtt, aki most valószínűleg egy sírós libának tart... De a reakciójából ítélve nem tarthat annak. Újabb lépést tett. A lélegzetem ismét elakadt. Egy pillanat alatt megszüntette a közöttünk lévő távolságot, ami még maradt. A szívem vadul kalimpálni kezdett, a torkomban dobogott, mintha szárnyakra kapott volna, és ki akarna repülni a számon. 

- Hiányoznék? - súgta a fülembe. Behunytam a szemem, és kieresztve a levegőt nyeltem egyet. Igen... Akartam válaszolni, de ajka gyengéden lecsapott enyémre, két keze közé fogva arcomat. Elfelejtettem mindent, még azt is, hogy James akár haza is mehet innen. Abban a két percben - talán kevesebb, talán több - csak ketten léteztünk. De amikor vége szakadt, visszacsöppentem a valóságba. - Már régen meg akartam tenni - közölte James suttogva. Ha James nem tart meg, a lábaim összerogytak volna. Ránéztem az órára. Elhúzódtam Jamestől. 

- Mennem kell! - kissé gyorsan repült az idő. - Ígérem, hogy leleplezem Harryt. - nem érte meglepetésként Harry neve, neki is biztos eszébe jutott: ők akart neki keresztbe tenni. Kisétáltam az ajtón. A folyosón félig elvarázsoltan suhantam végig. 

- Indulhatunk? - kérdezte idegesen Alex. Hevesen bólogattam. Ashley nem tudta pontosan elmondani a kazetták helyét, de tippje volt. Nesztelen léptekkel suhantunk be a médiaszobába, ami hatalmas szerencsénkre nyitva állt a rendelkezésünkre. Kutatni kezdtünk, de egyelőre nem találtunk semmit. Addig, amíg rá nem bukkantam egy masinára, rajta egy gombbal, amit megnyomtam. Egy kazettát dobott ki. 

- Ez lesz az! - sikoltottam fel izgatottam. Alex lepisszegett. Megtaláltuk azt a gépet, amin meg is tudjuk nézni. Elég lassan töltött, és úgy döntöttem, beavatom Alexet...

- James megcsókolt. - mind a két szó jól érthetően hagyta el a számat. 

- Aha - bámult maga el Alex. De aztán felfogta. - Tessék? - elvigyorodtam, ő pedig szája elé kapta kezét. - Mikor? És milyen volt? Meddig tartott? - mindent el kellett mesélnem, tudni akarta a legkisebb részletet is. Na jó, azért leállítottam. A gép is betöltött. Alex behelyezte a kazettát. Nem mertük előre tekerni, mert nem tudtuk, Harry mikor vitte el a két dolgot. Ez az! A felvételen tisztán látszott Harry lopakodó alakja, ahogy óvatosan ellopta a nem túl nagy zászlót és a trófeát, majd becsempészte James szobájába. Mekkora disznó! Pacsiztunk egyet Alexszel, megkerestük Mr. Bakert, aki már az irodájában ücsörgött. 

- Itt a bizonyíték, Mr. Baker! - emeltem fel a kicsi kazettát, aminek ugyan a mérete megegyezett egy egérrel, mégis életmentőként szolgált Jamesnek. És azt hiszem nekem is.