18. fejezet - Kamerafelvétel

vajon miért smárolós képet tettem ki? :D

Egyre közelebb a 20. hoz. 

Most volt egy kis kihagyás...nem voltam itthon. 

Már hiányzott az írás. :) :D 

18. fejezet - Kamerafelvétel

James lefagyva állt Mr. Baker és Harry előtt. A vállára akartam tenni a kezem, hogy nem lesz semmi baj, de nem tehettem. Előttük biztosan nem. Harry arcáról nem bírt eltűnni az a gunyoros mosoly, én pedig legszívesebben letöröltem volna. Hogy valaki ennyire gonosz legyen. Nem kellett bevallania, hogy ő terelte Jamesre - valószínűleg direkt - a gyanút, tudtam magamtól is. James szóra nyitotta a száját, de becsukta, mert előre léptem. 

- Mr. Baker, én tudom, hogy nem James tette. - határozottan ejtettem ki a szavakat. Ha ez a dolog pár héttel ezelőtt történik, boldogan hiszem el James bűnösségét, talán még a kirúgása gondolatának is örültem volna. De most teljesen más a helyzet. Mindent megtennék azért, hogy kiderüljön, James ártatlan. Ha kirúgják, ha valóban el kell mennie, azt hiszem... Mr. Baker hangos nevetése zökkentett ki. 

- Azt hiszi, ezzel megvédheti? Ugyan már! 

- Nincs bizonyítéka! - török ki. - És amúgy is, James egyszerűen nem lenne képes rá! Mi oka lenne rá? - Mr. Baker egy pillanatra elbizonytalanodott, Harry dühöngve kezdett intézkedni. 

- Egyszerű. Szereti a botrányt, ha minden körülötte forog. - ezt nem mondhatja komolyan. Nevetséges. 

- Ez sokkal inkább rád illik! - hangom emelkedik, mire Mr. Baker közbelép. 

- Ms. Award, jobb, ha hallgat. Maga is nagy bajban van. Kiszökött az éjszaka közepén. Értékelem, hogy meg akarja védeni az újdonsült barátját, de jelen esetben ez lehetetlen. - az újdonsült barátomat? Vajon hogy érthette? Barátomat, akivel csak barátok vagyunk, vagy barátomat, akibe szerelmes vagyok? 

- De...

- Hagyd csak Bella. Én voltam. - a szemeim elkerekedtek. Belenéztem az övéibe, amikor felém fordult. Egy törtmásodpercre sem hiszem el neki. Megráztam a fejem. 

- Nem! Ne hazudj! Ne vállald magadra! James, kérlek... - nehezen bírtan visszatartani a könnyeimet. Azt szeretné, hogy kitegyék innen a szűrét? Nyilván nem. De akkor mért hazudik? Talán tényleg...? Nem! 

- Ms. Award menjen vissza a szobájába. A büntetését később megbeszéljük - nem mozdultam, végig James szemébe néztem. Próbáltam kiolvasni belőle valamit, azonban nem sikerült. Felvette a kifejezéstelen maszkot, de amikor elkaptam a tekintetem, majd újra vissza, a maszk eltűnt. 

- Ms. Award! - dörrent rám Mr. Baker. Összerezzentem. Hátráltam egy lépést, és lassú léptekkel távoztam. Ilyen nincs! Feltámadt bennem a düh James iránt, amiért képes volt bevallani azt, amit nem is követett el. Már pedig én biztos vagyok benne, hogy nem követte el. Ugyanakkor a düh mellett felfedeztem valami mást is. A félelmet... Féltem attól, hogy elküldik. Hogy örültem volna ennek...akkor. Furcsa, hogy most már gondolni sem akarok rá. Éreztem, hogy a könnyek belülről marnak, de nem tudnak felszínre törni. Kitapogatóztam a kilincset, és lenyomtam. Odasétáltam Alexhez, az alvás még csak fel sem merülhetett. 

- Alex, ébredj! - ráztam meg a vállát. Azonnal kipattantak a szemei. 

- Mi van? - nyöszörgött. 

- James... - nem találtam a szavakat. - Ráfogták, hogy ellopta a suli trófeáját és...zászlaját. De nem... És...engedi, hogy a nyakába varrják. - szaggatottan vettem a levegőt, egy percre azt hittem menten megfulladok, annyira be akartam fejezni a mondatáradatot. 

- Mi? - állt fel Alex. Méregetni kezdte az ajtót, odament, és felkapcsolta a villanyt. - Mi az, hogy engedi? Állj! És ha tényleg ő lopta el? - hitetlenkedve meredtem Alexre. Mérges lettem rá 

- Még a feltételezés is sértő, Alex! Nem James műve! - Alex felemelte mindkét kezét, és bocsánatkérően nézett rám. 

- Ki kell derítenünk az igazságot - jelentettem ki. - Benne vagy? - bólintott. 

- De csak holnap. - azzal leoltotta a világítást, és visszafeküdt az ágyba. Pár perc múlva már aludt is, én pedig még mindig egy helyben állva fixíroztam az ablakot. Hirtelen odalépkedtem, az ablakból látszott a pálya, de már nem volt ott senki... 

***

Természetesen nem aludtam. Csak forgolódtam. Amikor a nap első sugarai bekúsztak az ablakon keresztül, felsóhajtottam. Az óra csak háromnegyed hatot mutatott, de én már szedelőzködtem is, és elmentem zuhanyozni. Mire végeztem, Alex is felébredt. Pedig nem szokott.. Rájöttem, miért kelt fel. Egy papírt tartott a kezében. 

- Nem lesznek ma órák. Sem edzés. Valami tanácskozás miatt. - mormolta Alex. Hát persze! Jamesről fognak tanácskozni. - Figyelj, van egy ötletem. A suli bizonyos pontjai be vannak kamerázva, azt hiszem Mr. Baker irodája is, mivel ott elég értékes tárgyak vannak elhelyezve. Megszerezhetnénk a tegnapi felvételeket. Azon tuti rajta van, hogy ki a tettes. James vagy...

- Harry! Ő mártotta be Jamest. - egy kis remény ébredezni kezdett bennem, talán mégis van rá esély, hogy Jamest ne rúgják ki. - Én most meglátogatom Jamest. 

- Oké. Azt elárulom, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Ashley azt mondta, ez a dolog nem úgy zajlik, ahogy elképzeled. Nincs számítógép, ahol egy ember folyamatosan nézi az eseményeket a bekamerázott területeken. Kis kazettákra veszik föl, amit másnap reggel, pontban kilenckor néznek meg. Szóval olyan sok időnk nincs. Elmegyek Ashleyhez, hátha van róla információja, hol van a legfrissebb kazetta. - magyarázta. Bólintottam, és már indultam is. Nem foglalkoztam vele, hogy James még aludhat. De amikor odaléptem az ajtajához, pontosabban ajtajukhoz, megtorpantam. Chris is itt van. És ha még a legmélyebb álmaikat alusszák? Erőt vettem magamon, és az öklömmel halkan kopogtam. Pár másodperc múlva nyílt az ajtó. James állt előttem, az álmosság legkisebb jele nélkül. Tehát nem ébresztettem fel. Kitárta az ajtót. Kérdőn néztem rá. 

- Mi az? - kérdezte. 

- Chris nincs itt? - James elállt az útból, hogy láthassam, egyedül van. Felvontam szemöldököm. 

- Őrült szokása, hogy minden reggel, pontban ötkor lemegy egyet játszani. A diri beleegyezett. Jobb akar lenni. - bólintottam, majd beléptem. Még sosem jártam James és Chris szobájában. Nem néztem körül, most nem ezért jöttem. De az átfutott az agyamon, hogy Alex mit meg nem adna, hogy bejöhessen ide. Ha még egyáltalán tetszik neki Chris. 

- Miért? - fordultam James felé, aki hangtalanul csukta be az ajtót. 

- Mit miért? - úgy tett, mint aki nem tudná, miről beszélek. Erőltetetten felnevettem, de inkább nyüszítésnek hangzott. 

- Miért hagytad, hogy rád fogják? Nem te voltál! - közelebb jött. A szívem úgy megdobbant, hogy azt hittem, kiesik a helyéről. 

- Az ellopott cuccokat most vitték el a szobámból - jól hallottam? Most vitték el? Döbbenten vizslattam szemeit, kellett egy kar, ami kihúz a gödörből, amibe most estem bele. Meginogtam, de nem a kételytől. Hanem attól, hogy valaki becsempészte azt a két tárgyat. Márpedig csakis erről lehet szó. 

- De nem te... - elcsuklott a hangom. - Én tudom, hogy nem te... - még közelebb jött. Visszafojtottam a lélegzetem. 

- Tudod, hogy ártatlan vagyok. Én pedig tudom, hogy bízol bennem. Csak nem értem, miért. - kifújtam a visszatartott levegőt. Nem válaszoltam. Miért bízom benne?

- Nem tudom. Csak...egyszerűen...bízom. - elmosolyodott. - James...nem akarom, hogy kirúgjanak. Olyan elképzelhetetlen...nélküled. - könnyek szöktek a szemembe. Ezt nem terveztem. Elsírtam magam James előtt, aki most valószínűleg egy sírós libának tart... De a reakciójából ítélve nem tarthat annak. Újabb lépést tett. A lélegzetem ismét elakadt. Egy pillanat alatt megszüntette a közöttünk lévő távolságot, ami még maradt. A szívem vadul kalimpálni kezdett, a torkomban dobogott, mintha szárnyakra kapott volna, és ki akarna repülni a számon. 

- Hiányoznék? - súgta a fülembe. Behunytam a szemem, és kieresztve a levegőt nyeltem egyet. Igen... Akartam válaszolni, de ajka gyengéden lecsapott enyémre, két keze közé fogva arcomat. Elfelejtettem mindent, még azt is, hogy James akár haza is mehet innen. Abban a két percben - talán kevesebb, talán több - csak ketten léteztünk. De amikor vége szakadt, visszacsöppentem a valóságba. - Már régen meg akartam tenni - közölte James suttogva. Ha James nem tart meg, a lábaim összerogytak volna. Ránéztem az órára. Elhúzódtam Jamestől. 

- Mennem kell! - kissé gyorsan repült az idő. - Ígérem, hogy leleplezem Harryt. - nem érte meglepetésként Harry neve, neki is biztos eszébe jutott: ők akart neki keresztbe tenni. Kisétáltam az ajtón. A folyosón félig elvarázsoltan suhantam végig. 

- Indulhatunk? - kérdezte idegesen Alex. Hevesen bólogattam. Ashley nem tudta pontosan elmondani a kazetták helyét, de tippje volt. Nesztelen léptekkel suhantunk be a médiaszobába, ami hatalmas szerencsénkre nyitva állt a rendelkezésünkre. Kutatni kezdtünk, de egyelőre nem találtunk semmit. Addig, amíg rá nem bukkantam egy masinára, rajta egy gombbal, amit megnyomtam. Egy kazettát dobott ki. 

- Ez lesz az! - sikoltottam fel izgatottam. Alex lepisszegett. Megtaláltuk azt a gépet, amin meg is tudjuk nézni. Elég lassan töltött, és úgy döntöttem, beavatom Alexet...

- James megcsókolt. - mind a két szó jól érthetően hagyta el a számat. 

- Aha - bámult maga el Alex. De aztán felfogta. - Tessék? - elvigyorodtam, ő pedig szája elé kapta kezét. - Mikor? És milyen volt? Meddig tartott? - mindent el kellett mesélnem, tudni akarta a legkisebb részletet is. Na jó, azért leállítottam. A gép is betöltött. Alex behelyezte a kazettát. Nem mertük előre tekerni, mert nem tudtuk, Harry mikor vitte el a két dolgot. Ez az! A felvételen tisztán látszott Harry lopakodó alakja, ahogy óvatosan ellopta a nem túl nagy zászlót és a trófeát, majd becsempészte James szobájába. Mekkora disznó! Pacsiztunk egyet Alexszel, megkerestük Mr. Bakert, aki már az irodájában ücsörgött. 

- Itt a bizonyíték, Mr. Baker! - emeltem fel a kicsi kazettát, aminek ugyan a mérete megegyezett egy egérrel, mégis életmentőként szolgált Jamesnek. És azt hiszem nekem is.