19. fejezet - Randi

Jó cím, ugye? *-* 

Július 10, gyere már! 

Nagyon izgulok! :D

Mindjárt 20. fejezet!

:)

19. fejezet - Randi

- Milyen bizonyíték? - kérdezte Mr. Baker. Megforgattam a szemem. 

- Csak nézze meg. - Alex és én "kényszerítettük", hogy jöjjön el velünk a médiaszobába. Minden bizonnyal kapni fogunk ezért, sőt, én még a kiszökésemért is. De nem számít. Most nem. Mr. Baker megrökönyödve nézte végig azt a részt, ami bebizonyította: Jamesnek semmi köze az egészhez. Diadalittas vigyorral az arcomon néztem, ahogy a magas férfi megvakarja a nyakát. 

- Azt hiszem, a tanácskozáson mégsem James lesz a téma. De beszélnem kell vele is. És önökkel is. Ms. Anderson, nem gondoltam volna, hogy képes kiszökni a médiaterembe, csakis ezért... Ms. Award, önnek pedig már van a rovásán. A múlt éjjel. - lesütöttem a szemem, de az örömömet nem tudta szétrombolni. James maradhat, ez a lényeg. De azért még hallani akartam. 

- Szóval, Jamest nem rúgják ki? - Mr. Baker megrázta a fejét. Magamban tomboltam, ugrándoztam, a szívem nekilódult, alig vártam, hogy elújságoljam Jamesnek a hírt. De nem így lett. Együtt mentünk el hozzá. Mr. Baker előttünk állt még az ajtóban is. Mikor James kinyitotta azt, Mr. Baker megköszörülte a torkát. 

- Nos, Mr. Johnson, kiderült az ártatlansága. Maradhat. - elmosolyodtam, de az igazgató nem láthatta. James rám nézett, majd Alexre, és végül vissza rám. 

- Köszönöm - mondta. - De hogyan...? 

- Ezt a lányokkal megbeszéli. Most viszont velem jönnek. - ez így is, úgy is elkerülhetetlen lett volna. Utánabaktattunk. Az irodában leültünk, Mr. Baker állva maradt. - Ms. Anderson, mivel most történt először ilyen, nem kap büntetést. Elmehet. - Alex felállt, ráncos homlokkal rám nézett és kiment. - Ms. Award. Először kiszökik egy fiúval éjszaka, aztán meg ellopja a kazettát? Milyen büntetést is adjak? - borostáját vakargatta egy pillanatig, de gyorsan kigondolta - Meg is van! Nincs fociedzés, két teljes hétig! - majdnem felpattantam és megöleltem Mr. Bakert. Ehelyett szomorúságot tettetve úgy tettem, mintha nagyon rosszul esne... Ha tudná, mennyire hálás vagyok neki! Mielőtt felálltam, egy valamit még megkérdeztem:

- És...Harryt kirúgják? 

- Nem. 

- Hogy? De...ő csinálta az egészet, ráadásul Jamesre hárítva! 

- Lehet, de Harry nagyon jó játékos. 

- James is. A legjobb! - Mr. Baker ennyire szereti Harryt? Nem lehetett meggyőzni. Oké, nem rúgják ki Harryt, de Jamest sem. Az utam rögtön hozzá vezetett. Remélem, Alex még semmit nem mondott el neki. Mert ha igen, nincs okom odamenni. És én szeretnék. James széles mosollyal fogadott. Alex nem járt nála, én mondtam el neki. 

- Köszönöm, hogy bíztál bennem - suttogta. - Tényleg köszönöm. Figyelj csak, Bella. Mi lenne, ha...szóval ha, randiznánk? - egy kicsit váratlanul ért a dolog, nem számítottam erre. James a reakciómat figyelve mosolygott. 

- Az...jó lenne. - olyan halkan mondtam, hogy még én is alig hallottam. - De...hogy oldjuk meg? 

- Csak bízd rám. - néhány percig még beszélgettünk, de aztán visszavonultam Alexhez. Nem aludt, csak feküdt az ágyon, mint egy darab fa. Amikor rám nézett, rögtön tudta, hogy valami megint történt. 

- Randizni hívott. - ő is kérdezősködött, itt mégis milyen módon tudnánk mi randizni, de elmagyaráztam neki, hogy én sem tudom. Alex természetesen örült a meghívásnak, sőt, először majd' kiugrott a bőréből. Már tavaly is célozgatott, hogy lehetne már fiúm. De akkor még csak tizenöt éves voltam, nem hiányzott. Ha nem ismerem meg Jamest, most sem hiányozna. 

Később mindenki reggelizett. Én és Alex érkeztünk utoljára. Legjobb barátnőm kuncogott, miközben kiválasztotta a reggelijét. 

- Mi van? - kérdeztem félig vigyorogva, de próbáltam komolynak látszani. 

- Téged néz - biccentett hátrafelé. Éreztem, hogy elvörösödtem. Alexnek nem is kellett mondania, kiről beszél, tudtam... Zavarba hozott az egész helyzet, ezért meggondolatlanul kapkodni kezdtem a tálcámra mindenfélét, sietősen elindultam, aminek az lett a vége, hogy megbotlottam, és teljes erővel előre estem. A tálca három méterrel előrébb csúszott, de természetesen az narancslé kiborult és az egész rám ömlött. Nevetés harsogott fel, de abban a pillanatban el is hallgatott. Fülsüketítő székcsikorgás jött a közelből, majd két alak tornyosult felém. Addigra már sikerült ülésbe tornáznom magam. Egy erős kéz fogta meg a karom és húzott fel a földről. James. A másik, Chris, felkapta a tálcát, és mindenestül kidobta a kukába. 

- Jól vagy? - kérdezte James. Szégyenlősen bólintottam. Körülöttünk mindenki feszült figyelemmel követte az eseményeket. James csak most engedte el a karom. Láttam, hogy Alex is odasiet hozzánk. Lenéztem, pólómat ragadó narancslé itatta be, hajamra is jutott egy kevés, és ahogy kinyújtottam a nyakam, húzni kezdte valami. Odanyúltam, kitapogattam egy frissen szerzett sebet. Jaj ne! Egy kicsit véres lett a kezem, de beletöröltem egy szalvétába, amit Alex nyújtott oda nekem. Megszédültem ugyan a vér látványára, de nyugodt maradtam. Levegő be, levegő ki, nem nagy ügy!

- Jobb lesz, ha felviszem Bellát. - mondta Alex. És akkor...Chris is Alex egymásra néztek. Nem tartott sokáig az egész, csak öt másodpercig, mégis elnyílt szájjal néztem. Jó Isten! Alex és Chris... - Mehetünk? - fordult felém Alex, tetőtől-talpig elpirulva. Halkan köszöntem Jamesnek, aztán tényleg elindultunk. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a sebet a nyakamon és a ragacsos pólómat. 

- Szóval... egymás szemébe néztetek! - hangomból ki lehetett venni a meglepődést, az örömöt, az izgatottságot. 

- Aha... de semmiség. - legyintett. 

- Semmiség?! - értetlenül csóváltam a fejem, mi ütött Alexbe? Eddig bármit megadott volna akár egy pillantásért. - Már nem érdekel? 

- Jobban, mint hinnéd... - lehajtotta a fejét, és beelőzött. Utána mentem, már-már futottunk, olyan gyorsan sétált. Míg én lezuhanyoztam és átöltöztem, ő hozott ragtapaszt. Félretoltam a száradó hajamat, és rásimítottam. Csak reméltem, hogy a hajam eltakarja. Leégettem magam. Ilyenkor mért nincs egy gomb sem, amivel visszapörgethetem az időt, és megváltoztathatom a múltat? Csak egy kis részletet... 

Alexet nehezen, de rábeszéltem, hogy menjen vissza reggelizni. Kellett egy kis egyedüllét...

A mobilomat nyomogattam, amikor kopogtak. Ledobtam a kicsi készüléket, feltápászkodtam, és odamentem az ajtóhoz, hogy kinyissam. James volt a látogatóm, kezében egy tál étellel. 

- Hogy érzed magad? 

- Hé, nem autó ütött el - gyenge poén, de James eleresztett egy mosolyt. 

- Még jó - belépett. - Éhes vagy? - mosolyogva bólintottam, ő pedig átadta nekem a telepakolt tálcát. Pirítós, két szendvics, müzli, alma, narancslé. 

- Köszönöm - préseltem ki magamból, a torkom akadályozta, hogy beszéljek, ezért is suttogtam. - Maradsz...? - folytattam volna, de elcsuklott a hangom. James hófehér fogai kivillantak, sajátjával fogva tartotta a tekintetemet. Csak egy-két perccel később néztem másfelé, ültem le és kezdtem el enni. James is kényelembe helyezte magát, végig engem fürkészett. Nem győztem nem elpirulni, vagy zavarba jönni. Miért is marasztaltam? Előbb még egyedül akartam lenni. Nem tehetek róla, ha James a közelemben van, azt sem tudom, mire gondoltam tíz másodperccel ezelőtt. Ez mikor alakult ki? Mióta zavar össze a közelsége, mióta ver a szívem gyorsabban ha látom? Tehát igaz a mondás? A gyűlöletet és a szerelmet egy hajszál választja el egymástól. Talán velünk is ezt történt? Beleszerettünk a másikba, pedig nem is olyan régen még ki nem állhattuk egymást. Vagyis... én biztosan. A reggelit leöblítettem a narancslével, és felálltam. 

- Még egyszer köszönöm - James felugrott, kivette a kezemből a tálcát. Legyintett egyet. Mielőtt távozott, ezt mondta:

- Fél nyolcra legyél a pályán. 

- De ugye...ez most "legális"? - felnevetett. 

- Persze. - és már ott is hagyott.

***

Hatkor újra megmostam a hajam, körülbelül fél óráig zuhanyoztam, feltúrtam a szekrényemet, amit Alex nevetve nézett végig. Régen is bírta, ha ideges voltam, vagy izgultam. Csak az nem fordult még elő, hogy egy randi miatt izguljak, mert még sosem randiztam, hiába vagyok tizenhat éves, nem volt barátom, nem csókolóztam... Egészen addig, amíg James meg nem csókolt. Újabb fél órába telt, míg kiválasztottam a megfelelő ruhát. A fésűt végigfuttattam hajamon, a sminkelés eszembe se jutott. De Alex intézkedett. Felkent egy kis szájfényt a számra, sok szerencsét kívánt, és utamra engedett. A lábam remegett, imádkoztam, hogy senki se vegyen észre. Az ajtóhoz érve megálltam. Végignéztem magamon. Rendben, semmi gond, ez csak egy randi. Jól nézel ki! Remegő ujjakkal tettem a kezem a kilincsre. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, dörgött egyet az ég, a felhők kezdték eltakarni a napot. Tetszett a jelenet. Egy sötétszürke felhő maga mögé taszította a fényes gömböt, de az megtalálta a rést, ahol csak egy sugár, de ki tudott törni. Utána a nap irányított, ismét átvette a hatalmat, amire egy hangos dörgés volt a válasz. Feleszméltem, továbbindultam. A pályán rögtön kiszúrtam Jamest, ahogy zsebre tett kézzel állt, alatta elterült egy pléd, meg... mi is? Megfordult, milliókat érő mosolyát vette elő, és odasétált hozzám. Hogy lehet, hogy nincs barátnője? Vagy van, csak én nem tudok róla? Adott egy puszit az arcomra, az orromba azonnal befészkelte magát az illata. Elmagyarázta, mit is fogunk csinálni. Voltaképpen piknikezni, de nem a szokásos módon. Nincs kosár, amiben sorakoznak a jobbnál jobb kaják, nincs romantikus zene, nincs kis DVD lejátszó, amin filmet nézünk. Csak ketten... Semmi más. Feltűnt, hogy az izgalom és idegesség páros elszállt, feloldódtam. Beszélgettünk, nevettünk, megtudtunk egy csomó mindent egymásról. Megkérdeztem, miért nincs kép róla egy magazinban sem, hogy mik a tervei a jövőre nézve, és hogy mióta focizik. És teljesen eltérő válaszokat kaptam, mint amikre számítottam. Nem akar újságokban szerepelni, nem szereti a túl nagy felhajtást, komoly tervei vannak, az érettségi után főiskolára megy. És a foci...amióta csak járni tud. Kár, hogy én nem mondhattam ugyanezt. Kár, hogy nem tudok focizni. Elszomorított ez a gondolat, mint mindig, de ugyanakkor örültem, mert nem csak a foci közös bennünk. Az sem, de erről csak én és Alex tudunk. Az ízlésünk megegyezik a zenében, a filmekben, némelyik könyvben is. Amikor épp elmerültünk a Harry Potter témában, az ég immár hatalmasat dörgött. Összerezzentem, pár pillanat múlva vízcseppeket éreztem a karomon és a hajamon. James megfogta a kezem, felrántott, közben megint dörgött, és azt hiszem villámlott is. A plédet otthagytuk, futásnak eredtünk. James nem engedte el a kezem. Behúzódtunk a pályán lévő kis épület mögé, ami a szertár volt. Ott nem ért el bennünket az eső. 

- Te reszketsz. Félsz? - suttogta James, miközben mutatóujját végighúzta libabőrős karomon. Nem tagadom, soha nem szerettem a vihart. Ami most már az volt, mert minden ötödik másodpercben villámlott és dörgött, ami morgáshoz, néha csikorgáshoz hasonlított. Halványan elmosolyodtam, most jöttem rá, hogy mindketten eláztunk. James elsimított egy arcomhoz ragadt tincset, és... megcsókolt.