10. fejezet - Nem akarok tőled semmit!

Nyolc napja nem írtam új részt... Viszoooooont 10.!!! :D

[ Chris egyre jobban megközelíthetetlenebbé válik Alex számára, aki elkeseredve próbálja felhívni magára a figyelmét. Bellát nem hagyja békén ez a Harry, ráadásul James is egyre elviselhetetlenebb... ]

10. fejezet - Nem akarok tőled semmit!

- De mellettem csodás életed lenne, hidd el! - a szemeim elkerekedtek. Jól hallottam, vagy csak hallucináltam? Ilyet nem szoktak mondani a kamasz fiúk. Vagy mégis? Mostanság ez vált elterjedté? 

- Tessék? - kapkodtam levegő után, miután megengedtem magamnak, hogy kifújjam a visszatartott lélegzetet. Fel sem tudtam fogni, hogy körülbelül egy fél óra után, vagy esetleg egy óra után ezzel jön. Hirtelen nevetnem kellett. Igen, kinevettem. Harry pedig csak kétségbeesve nézett rám. Aztán észrevettem, hogy akik az ebédlőben maradtak, mind minket bámultak. A szemem sarkából láttam, hogy Alex is kuncog. Ki akartam kerülni Harryt, aki még mindig elállva az utamat, fürkészett. Ő még csak nem is mosolygott, nem találta olyan mulatságosnak a helyzetet, mint én. 

- Én komolyan beszélek, Bella. - ejtette a szavakat jelentőségteljesen, határozottan.

- Nem, szerintem meg nem. Nem is ismersz, úgyhogy légy szíves és...ne mondj nekem ilyeneket. - azzal egy nagyon gyors mozdulattal hagytam ott, és mikor biztos nem látott már senki, újra felnevettem. Lépteket hallottam magam mögött. Megfordultam, hogy lássam, valóban Alex-e. Jól sejtettem. 

- Ez meg mi volt? - kérdezte visszatartva egy nevetést. 

- Fogalmam sincs... - válaszoltam magam elé bámulva. Észrevettem, hogy a lábam megfájdult a hirtelen és meggondolatlan mozgástól, de azt hiszem, ez még csak hagyján volt az előző incidenshez képest. 

- Tetszel neki. - ezt inkább szomorúan mondta, mintsem vidáman, vagy gúnyolódva. Ez megijesztett. 

- Hát, nem igazán dob fel a tudat. De te mindig húzni szoktál ilyenekkel... - nem kellett többet mondanom, értette. 

- Igen. Most is megtenném, de nincs túl sok kedvem hozzá. Mert te legalább bejössz valakinek. Engem Chris pedig észre sem vesz... - szemébe már majdnem könnyek gyűltek, de sikeresen visszanyelte őket. Éreztem, hogy innen fúj a szél. 

- Figyelj, mindennek eljön a maga ideje. Csak ne erőltesd. - tettem a vállára a kezem. Ettől egy kicsit mintha megnyugodott volna, de nem vehettem biztosa. Nemsokára pedig újra tervezgetni fog, hogy elegyedjen vele szóba. Nem is kellett sokat várnom. Miután mindketten lezuhanyoztunk, és ágyba dőltünk, Alex valóban előrukkolt egy újabb ötlettel. 

- Bella? Vagyis, Rebecca... Mindegy. Végül is, ha jobban belegondolunk, csak nem olyan nehéz vele beszélgetést kezdeményezni. Mondjuk az edzésen. Passzolok neki, vagy ő nekem, az már egy jó kezdet. Onnantól kezdve, lehet, hogy nem félnék annyira. - beszívtam a levegőt, majd hangosan kifújtam. Szegény Alex... Nem reagáltam, inkább lehunytam a szemem, és hagytam, hogy elragadjon az öntudatlanság világa...

***

Másnap reggel kipihenetlenül ébredtem. Még azelőtt, mielőtt Alex felkelt volna, úgyhogy egy kis ideig még tudtam forgolódni. De aludni nem. Egy újabb hazugsággal teli nap, amit át kell vészelnem. És ez még csak a kezdet. Milyen lesz később? Mi lesz, ha egyszer kiderül az igazság? Elhessegettem ezt a gondolatot a fejemből, és felültem. Alex pont akkor nyitotta ki a szemét. Szuper, egyikőnk sem az ébresztőre kelt. Ő csak mosolygott erre, de én aligha viszonoztam. Megvártam, amíg gondosan elkészülődik, aztán következtem én. Nem kapkodtam, amúgy se lett volna rá erőm. Olyannak éreztem magam, mint aki egy hete nem aludt, ráadásul a hidegzuhany segített. Alexxel már mindketten iskolára készen várakoztunk, amikor még csak az ébresztő zúgott fel. Úgyhogy várnunk kellett egy kis ideig. Aludni már nem lehetett, de pihenni igen... 

Az osztályba érve igyekeztem minél előbb leülni. Amint megtettem a fejem már neki is támasztottam a padnak. De a hangos léptekkel közeledő tanár megzavart, felkaptam a fejem. Gyorsan előhúztam a táskámból azt a felszerelést, amit a többieknél láttam. És elkezdődött a szokásos rémálom.

***

Vissza kellett fognom magam mikor az utolsó óra végét jelző csengő megszólalt. Ráharaptam a nyelvemre, talán egy kicsit túl erősen, mert valami fémes ízt tapasztaltam a számban. Fellélegeztem, és felpattantam. Mindenki az ebédlőbe csődült. Én persze megint utoljára érkeztem, Alexxel mellettem. Erősen összpontosítottam, hogy még véletlenül se üljek Harry közelébe. De hiába kerültünk a nagyterem másik végébe, Harry átjött hozzánk. A villámmal csak a spagettit turkáltam. Harry először nem szólt semmit, de aztán megeredt a nyelve.

- Most haragszol rám? - kérdezte. 

- Nem. - feleltem rögtön. Fújtatott egyet, ami azt jelentette, hogy nem hiszi el. 

- Tudom, hogy nem úgy kellett volna fogalmaznom. Sokszor mondták már, hogy egy kicsit...régimódi vagyok. - majdnem egyet értettem, de inkább magamban tartottam. - Nem bánod, ha megkérdezem még egyszer? - itt majdnem kiköptem a falatot, amit épp az előbb vettem be. Ránéztem, méghozzá elég idegesen.  De tovább feszegette a határokat. - Randizol velem? - ekkor az agyam felforrt. Nem hiszem el, hogy nem bírja megérteni, hogy akkor sem fogok igent mondani, ha nem régimódi. 

- Neeeeem! - törtem ki hangosabban a kelleténél. A tenyeremet az asztalnak csaptam, de most nem foglalkoztam azzal, hogy valószínűleg keletkezhetett egy kisebb véraláfutás. Harry kitágult szemekkel bámult rám, mint egy őrültre. Ahogy az összes többi ember is. De Harryt nem lehetett lerázni. Ő is felállt, mérgesen, ahogy én.

- Miért nem? - erre mindenki nevetni kezdett, kivéve engem és Alexet. 

- Azért, mert nem akarok tőled semmit! - a szavakat kicsit túljátszva ejtettem ki, hogy végre megértse. Elmosolyodtam, majd fohászkodva, hogy senki nem kezdjen el rajtam röhögni, elhagytam a helyiséget. Idegesen lépkedtem, még mindig sántítva. Gondoltam, megint Alex jön utánam, mert zajra lettem figyelmes, de tévedtem. James ért be, majd haladt velem a saját tempómban. 

- Mit szeretnél? - kérdeztem mímelve az udvariasságot. 

- Nem akarok tőled semmit! - utánzott. Grimaszoltam egyet, mire felnevetett. 

- Azért jöttél utánam, hogy ezt elmondd? - céloztam arra, hogy menjen el, de szerintem nem vette a lapot. Hogy is vette volna?

- Részben - vigyorgott. - És azért, hogy közöljem, Harry nem fog utánad futni, ha esetleg kéretnéd magad. Miután kimentél, hangosan kijelentette, hogy egy lotyó vagy. - ahogy észrevettem, nagyon élvezte a helyzetet, sőt, már-már alig várta, hogy dührohamban törjek ki. De nem adtam meg neki ezt az örömöt. 

- Oké. 

- Oké? Csak ennyit tudsz mondani? - súlyos döbbenet ült ki James arcára, amitől kuncogni támadt kedvem. 

- Most mit reagáljak? Egyébként meg, nem kéretem magam. Egyszerűen nem érdekel, és kész. Te pedig miért nem mész vissza? Elmondtad, amit akartál, úgyhogy szia. - felgyorsítani nem tudtam, azonban James megállt. Tovább battyogtam. Fel tudtam volna forrni, természetesen James miatt. Megőrülök, hogy ennyire utálatos!