9. fejezet - Utállak!

Már csak 1 rész, és 10. fejezet. /Ami nem a végét jelenti, csak kerek szám:D/ 

[ Bella egyre jobban utálja Jamest, mert egy bunkónak mutatkozik. Egy fiú pedig rástartol... Bellának vajon tetszik a srác közeledése? ]

9. fejezet - Utállak! 

Sajnos az edzésen is el kellett viselnem Jamest. Már ha ránéztem, kirázott hideg, pedig én sosem szoktam utálkozni. Hát, úgy látszik, most mégis... Egyszerűen nem bírtam egy légtérben megmaradni vele. Ilyen még sosem fordult elő velem, és furcsa volt. Most is a kispadon kellett végignézem az edzést. Alex néha rám pillantott, ami általában azt jelentette, hogy: Kitartás! Látta rajtam, hogy nem élveztem a helyzetet, de az együttérzésnél többet nem tudott tenni. Lefoglalta a foci és Chris. Alig várta, hogy akár egy szót is váltson vele. Én mereven magam elé nézve ültem, mint egy darab fa, csak összerogyva. Akkor kaptam észbe, mikor hallottam a hangos sípot, ami az edzés végét jelentette. Alex ziláltan futott oda hozzám. 

- Az arcod elég...világfájdalmas volt egész végig. - közölte kissé félve. Feltápászkodtam, csak utána válaszoltam. 

- Igen, tudom... - Alex megfogta a vállam, majd a többiek után siettünk. Nem mintha én annyira tudtam volna... Legjobb barátnőm sürgetően nézett rám, mert párszor lemaradtam. Végül elértünk a zuhanyzót. Amikor megláttam, hogy a fiúk nagy része már félmeztelen, visszarántottam Alexet. 

- Ugye te nem velük akarsz...tisztálkodni? - suttogtam, majd magamban felnevettem, hogy milyen szót használtam. 

- Hát... - Alex lesütötte a szemét. 

- Te meg vagy húzatva? - akkor nagy szerencsénkre Mr. Baker került az utunkba. Biztos voltam benne, hogy hallotta ezt a kis beszélgetést. 

- Ne aggódjanak, hölgyeim - na igen - Megvárhatják, míg végeznek a fiúk. - tekintete áttért az említettekre, akik hangos tiltakozásba kezdtek. Szúrós pillantást vetett feléjük, azok pedig nyomban elhallgattak. Mr. Baker egy kulcsot nyomott a kezembe. 

- A biztonság kedvéért. - kacsintott, utoljára végigmérte a csalódott srácokat, majd elment. Néhányan már elkezdhették a tusolást, mert vízcsobogást hallottam az ajtó mögül. Bizonyára azért várakoztak még kint sokan, mert nincs elég hely mindenkinek. Alexxel ott maradtunk. Én nem akartam, és fogalmam sem volt, ő miért... De akkor leesett. Chris is ott álldogált természetesen félmeztelenül, Alex pedig gondolom belülről csorgatta a nyálát. Én pedig belülről fintorogtam. Feltűnt, hogy akivel az Alex által istenített srác kivel is beszélget. Jamessel. Valamin nagyon vigyorogtak. James hirtelen felém kapta a fejét, mondott valamit Chrisnek, majd otthagyta. Na ne! Egyre közeledett hozzánk. Imádkoztam, hogy Alexxel akarjon beszélni. 

- Nahát, a csajok szégyenlősek. - mondta gúnyosan. Látszott, hogy nevetni akart, de valamiért nem tette. Alex felhúzta a fél szemöldökét, amiben csakugyan profinak mutatkozott. 

- Csak hiszed. - sziszegte ingerülten. James felidegesítette Alexet? Egyetlen kérdéssel? Azt hiszem, ez felhívás volt keringőre... 

- Igen? Nos, ha tényleg csak hiszem, akkor bizonyítsd be, hogy nem vagy szégyenlős. - Alex elmosolyodott. 

- Örömmel. Bella, te benne vagy? - kérdezte tőlem. Hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak. 

- Nem hiszem, hogy ez jó...ötlet. - mondtam olyan halkan, hogy csak mi hárman halljuk. Pedig az egyre fogyatkozó fiúk mind minket figyeltek. 

- Hát, nem gond. Úgy gondolom, hogy rád nem lennénk annyira kíváncsiak. - fülsüketítő fütyülés hangzott fel. Úgy éreztem, hogy a pohár betelt, de mégis lenyeltem a békát. Lehet, hogy abszolút nem érdekel James, de ez azért mégis...rosszul esett. És mint mindig, Alex ezt is észrevette. 

- Seggfej! - vágta James arcába a lehető leghangosabban, majd elviharzott, persze előtte jelezve nekem, hogy kövessem. Lassan haladtunk, mert az idegességtől csak jobban lüktetett a lábam. 

- Remélem nem vetted magadra - nyugtatott Alex. - Mert nem éri meg. - csendesen bólintottam. 

Nem sokkal később úgy hallottuk, elcsendesedtek, és mehetünk mi is zuhanyozni. 

- A kulcs nálad van? - kérdeztem Alextől az ajtóban állva. Felemelte, hogy lássam. Elindultunk. De sajnos útközben megint belebotlottunk valakibe, akibe nem akartunk. 

- Mit akarsz, James? - Fonta össze karjait mellkasán. James kifújta a levegőt, és zsebre tett kézzel kibukott belőle:

- Szóval, bocs, hogy azt mondtam, amit mondtam... - ezt nekem szánta, én pedig el sem hittem. Makogva feleltem. 

- Öhm... oké. Vagyis...semmi baj? - ez inkább kérdésnek hangzott, mert Alex rálépett a lábamra. Nem akarta, hogy ezt mondjam? 

- De azért sajnálom, hogy lemaradtunk a műsorodról. - vigyorgott James Alexre. Ő megforgatta a szemét. 

- Milyen műsoromról? Bella amúgy sem jött volna, tehát én sem. Ha ő meggondolja magát, lehet róla szó...

- Ó! Ez esetben, nem hiszem, hogy akarnánk. - Alex tátott szájjal bámult Jamesre. 

- Utállak James! - szaladt ki a számon. Meg sem várva Alexet, kikerültem Jamest. Éreztem a hátamba fúródó két tekintetet. Alex utánam futott. Nem szólt semmit, jobbnak találta, ha inkább csendben marad. Örültem, hogy víz érte a bőrömet és a düh elszállt a fejemből. Viszonylag gyorsan végeztem, de azért még maradtam volna. Alexxel egyszerre léptünk ki a víz alól. Miután tényleg befejeztünk mindent, kizártuk az ajtót, és visszamasíroztunk a szobánkba. A táskámra pillantva eszembe jutott, hogy kaptunk leckét... Elővettem a könyveket és átnéztem, jól emlékszem-e. Csak egyvalamiből. Nem csaptam össze, de nem is foglalkoztam vele túl sokat. Elég ismerős volt az anyag. Lehet, hogy csak ismételünk? 

Már majdnem aludtam, mikor Alex szólt, hogy vacsoraidő van. Vagyis nem csak majdnem, hanem tényleg aludtam egy keveset. Álmosan dörzsöltem meg a szemem, majd felkeltem. Alex nem beszélt hozzám útközben és én sem hozzá. Most több mindent raktam a tálcámra. A szokásos helyünkre ültünk. Alex azonnal bekapcsolódott a beszélgetésbe, de én lehajtott fejjel tanulmányoztam a szendvicset, amit aztán majszolni kezdtem. Alig vártam, hogy vége legyen az evésnek és eltűnhessek. Székcsikorgást hallottam. Felnéztem, hogy megnézzem, ki az, aki mellém ült. Egy sötét hajú, világosbarna szemű srác foglalt helyet közvetlenül mellettem. Mosolyogva így szólt:

- Harry vagyok. Harry Cavill. Te pedig...Bella. Az egyik lány, akit felvettek ide. - elismerően ejtette ki az utolsó szavakat. Eleresztettem egy aprócska mosolyt. Beszélgetni kezdett velem. Nem sokszor hagyott szóhoz jutni, nagy részben csak ő mesélt mindenféléről, amik nem igazán kötöttek le. Volt, amikor nem is figyeltem rá, mit mond. Feltűnt, hogy már csak a mi asztalunk ücsörgött továbbra is az ebédlőben, bár nem mindenki. Csak Harry, Alex, James, Ashley és én. James felállt, elköszönt, bosszús pillantást vetve Harryre elhagyta az ebédlőt. Ezek után mi is így tettünk. Már mentem volna ki az üvegajtón, Harry elállta az utamat. 

- Bella...nincs kedved...szóval...nincs kedved randizni velem? - rögtön a lényegre tért, nem mondom. 

- Nem hiszem, hogy itt olyan szélesek a lehetőségek. - lomboztam le. Én viszont feldobottá váltam, mert csöppet sem akartam vele találkozni. Úgy nem.

- Majd elszökünk. - vetette fel. Erre nem igazán tudtam mit mondani. 

- Figyelj, Harry... Nem akarlak megbántani, de még csak most ismertük meg egymást - vagyis inkább én téged - és amúgy is, szeretek szingli lenni. - Hát, ez nem sült el a legjobban. Végül is, nem hazudtam nagyot, de azért egy kicsit mégis, mert még sosem volt senkim. Reménykedtem benne, hogy Harry veszi az adást, és nem erőlteti. Tévedtem... 

- De mellettem csodás életed lenne, hidd el! - a szemeim elkerekedtek. Jól hallottam, vagy csak hallucináltam?