12. fejezet - Te?

Haladunk, haladunk. 12. fejezet, hmm. 

Lehet, hogy be is fogom egyszer fejezni a történetet? 

Jó lenne! ;) :D

[ Bella "szabadságot" kap. Pár napig ágyban kell feküdnie, amíg ki nem heveri állítólagos betegségét. Egy nem kívánatos személy meglátogatja Bellát. Tovább nő a feszültség, vagy oldódni kezdenek? ]

12. fejezet - Te?

Legjobb barátnőm felcipelt a szobámba. Intézkedett, hogy minél hamarabb lásson az iskolaorvos. A szavak kikívánkoztak belőlem, égették a bensőmet. Ki akartam kiabálni, hogy nem az vagyok, akinek hisznek, véget akartam vetni az egésznek. Már majdnem sírtam, amikor Alex és az ismerős nő beléptek az ajtón. 

- Ms. Award, túl beteges - aggodalmaskodott az orvos. - Reméljük nincs komoly baj. - azzal előhúzta a sztetoszkópját, meghallgatta, hogy lélegzem, el kellett mondanom, mit érzek és muszáj volt köhögnöm is. Végezetül a lázamat mérte meg. 

- Nos, azt hiszem túl sok stressz ért mostanában. Igazam van? - nézett rám. Bólintottam. - Van egy kis láza, de azt egy szempillantás alatt levisszük. - mosolygott. Nem viszonoztam, de ahogy láttam, nem is érdekelte. -  Néhány napig ne menjen sehova. - tanácsolta. Megetetett velem valami förtelmes pirulát, becsomagolt a takarómba és távozott. Amint elment, már húztam is le magamról a vastag, meleg takarót. 

- Rebella. Bocs, de összevontam. Mondd csak, tényleg sokat idegeskedsz? - ült le mellém Alex. Úgy viselkedett, mint a rendőr, aki épp most hallgatja ki a gyanúsítottat. 

- Azt hiszem, igen. Tudod, nem tesz valami jót nekem ez a hazudozás. - az utolsó szót olyan halkan mondtam ki, amennyire csak lehetett. Alex arca máris megenyhült. Vállamra tette a kezét. 

- Hidd el, hogy nekem sem. De nem parázom folyamatosan. Csak élem az életemet, még úgy is, hogy hazudnom kell rólad. - a szemem összeszűkült. 

- Hazudnod kell rólam? - Alex felnevetett. 

- Szerinted nem kérdezősködik rólad senki? - látszott rajta, hogy félig-meddig színjáték a nevetése, de jókedve majdnem rám is átragadt. - Körülbelül, már négy srác is érdeklődött. - felhúztam a szemöldököm, nem akartam elhinni. Barátnőm abbahagyta a nevetést, immár komolyan nézett a szemembe. 

- Neked nem tetszik valaki? - megráztam a fejem. - Komolyan? Senki? Még James sem? 

- Hogy jön ide James? - tereltem a témát. Alex felállt, zavartan pillantott az órára 

- Már ennyi az idő? Öö...van egy kis dolgom. - hazudott. Mindig ilyen, amikor hazudik. 

- Hé, Alex, ne csináld már. Alex! - de már ott is hagyott. Mért pont Jamest említette? Mi köze ehhez, Jamesnek? - vállat vontam. Ha most nem volt hajlandó elárulni, akkor később sem lesz...

***

Igazam is lett. Vacsora előtt Alex visszatért, de ahogy rákérdeztem a dologra, rögtön mennie kellett. 

- Hozok neked enni, oké? Várj meg! - ezt gondolom viccnek szánta, de se ő, se én nem nevettünk rajta. Idegesen csapta be maga után az ajtót. Mi lelte? Pár perc múlva vissza is jött, egy szendviccsel és egy kis üveg jeges teával. Letette elém. Látszólag az idegesség eltűnt róla, rendkívül nyugodtan kívánt nekem jó étvágyat. Kuncogva köszöntem meg, meg ilyen kedves még sosem volt. Valamiben sántikál. Biztos vagyok benne. 

Másnap nagy örömömre kihagyhattam az órákat. Alex mérgelődött is, hogy én lustálkodhatok, míg ő nem. Kiöltöttem rá a nyelvem. Ő sokkal rosszabbat tett, a középső ujját mutatta. 

- El fogsz késni. Bár, az eddig sem volt másképp. - vágtam vissza. Grimaszolt egyet, majd elment. Magamra maradtam. Fél óráig zenét hallgattam, de meguntam. Aztán csak forgolódtam. Aludni is próbáltam, nem ment. Egyszer majdnem sikerült, de kopogtak. Ki lehet az ilyenkor? Csak nem Mr. Baker? Remegő kézzel nyitottam ki az ajtót. 

- Te? - hűltem el. 

- Beengedsz? Nem akarok lebukni. - villantotta ki hófehér fogait James. Félreálltam, hogy be tudjon jönni. 

- Miért vagy itt? - kérdeztem tőle még mindig hökkenten. James elhelyezkedett Alex ágyán. 

- Nem akartam, hogy egyedül legyél. - egy pillanatra lebiggyesztette ajkát, aztán újra mosolygott. 

- Tényleg? De hisz, utálsz engem, nem? - elkapta a fejét, és kinézett az ablakon. Én is leültem. Alex és James összebeszéltek? Nem válaszolnak egy kérdésre sem. 

- Egyébként is, ma nincs kedvem tanulni. És szeretem a kihívásokat. - mondta James. - Na és, meddig nem jöhetsz "suliba"? 

- Csak pár napig. - James először sehogy nem reagált, de egy kis gondolkodás után megszólalt.

- Akkor mindennap lógjak el? - ezt furcsállottam. Minek akarna mindennap velem lenni iskolaidőben? Arckifejezésem láttán elvigyorodott. Én azonban nem követtem a példáját. 

- Mégis, miért beszélgetsz velem? - szegeztem neki a kérdést. Kíváncsian vártam válaszát. 

- Magam sem tudom... Egyszerűen csak... - a hangja elcsuklott. 

- Egyszerűen csak...? - csend. Több órának tűnt, amíg újra megeredt a nyelve. 

- Unom a sok pancsert. - valahogy nem ezt vártam tőle. Rájöttem, hogy ez a menő, bunkó stílus csak egy álca nála. Ezzel akarja elrejteni az...érzéseit. Mintha el akarna bújni előlük. Ahogy belenéztem a szemébe, láttam, hogy ő nem ilyen valójában. Ilyennek mutatja magát, de nem ez a valódi éne. Vajon miért épít maga köré egy falat, amely csak nagyon kevés ember előtt omlik le? Mi történhetett vele? 

***

Beszélgettünk. Mire kicsöngettek (mert ide is elhallatszik), addigra teljesen kihalt belőle a bunkó James. Én pedig elfelejtettem, hogy hogyan is viselkedett velem az elmúlt napokban. Hirtelen nem utáltam többé. 

- Rebella, nem tudod, hol volt James az órák alatt? - kérdezte Alex, miután kezembe adta az ebédemet. Tudtam, hogy tudja az igazat. - Itt volt, igaz? - a hallgatásom csak jobban fellelkesítette. - Úgy tudtam! Biztos voltam benne, hogy nem fogjátok sokáig utálni egymást. - ugrándozott. Ez nem vall rá. 

- Fejezd be! Attól még, hogy eldumáltunk, még egyáltalán nem biztos, hogy kedveljük is egymást. 

- Aha, etesd a kutyádat ezzel. Viszont én még mindig nem beszéltem Chrissel. - szomorodott el. 

- Eljön annak is az ideje. - ennél jobb biztatás nem jutott eszembe. Szegény annyira belezúgott. Lehet, hogy Chris is, csak egyikőjük sem elég bátor bevallani. Bármi előfordulhat. Ma reggel még nem hittem volna, hogy James jó fej is tud lenni, most meg már nem is utálom... Furcsa ez a világ, nem?