20. fejezet - Hol vagy?

Kerek szám!

20. fejezet, yeeees! :D

20 résszel ezelőtt kezdtem a történetet. 

Fogalmam sem volt, hogy idáig eljutok. De tényleg.

Jó kedvem van! Csütön repül haza tesóm, kérdéses, de szombaton lehet hozzánk jön.(ez elég komplikált helyzet most.xd) Vasárnap Keriékhez go. Csak kár, hogy akkora mondanak végig rossz időt. Mire hazajövök, megint 30 fok lesz!

Köszönöm, hogy a szerencse sosem szegődik mellém.! 

♥

20. fejezet - Hol vagy?

Egész éjjel sújtott a vihar. Én persze nem tudtam aludni, félig ez miatt, félig James miatt. Még mindig nehezemre esett elhinni, hogy ő és én... Hogy én és ő... De mi van akkor, ha nem? Manapság már nem kérdezi meg a srác, hogy járunk-e, hanem csak együtt vannak. Én nem is várom el, meg semmi ilyesmi. Ez az egész nekem olyan...furcsa. Oldalra néztem, pont akkor villámlott, közvetlenül utána dörgött, Alex pedig forgolódni kezdett. Nem ébredt fel, továbbra is elmerülhettem a gondolataimban. Már amennyire el tudtam. Visszapörgettem az egész randit, minden egyes kis részletet. Közben el is feledkeztem a viharról, ami nem bírt elvonulni. Hirtelen lecsukódott a szemem, álmos lettem, de nem aludtam el, csak jóval később, amikor már hajnalodott.

Arra ébredtem, hogy Alex rázza a vállam. 

- Anya, hadd aludjak még egy kicsit. - nyöszörögtem. Alex nevetése rántott ki az álom kapujából. 

- Ha anyád lennék, már pakolhatnánk össze - megdörzsöltem a szemem, kóvályogva felültem. Elnyomtam egy ásítást. - Kapd össze magad. Reggeli, aztán órák. Ma mennünk kell. Már azt hittem, megadják nekünk a  mai napot is. - csalódottan sóhajtott, aztán jelzett újra, hogy keljek. Fáradtan másztam ki az ágyból, azt hiszem, most tényleg nem aludtam ki magam. Kiszedtem pár ruhát a szekrényből, magamra aggattam, elvégeztem a szokásos teendőket, és már indultunk is. Eszembe villant James. A szívem máris kétszer gyorsabban vert, ahogy arra gondoltam, mindjárt látni fogom. Elharaptam egy mosolyt, és tovább sétáltam Alex mellett. Azonban amikor beléptünk az ebédlőben, nem láttam sehol Jamest. Kétségbeesettem kerestem a szememmel, de sehol nem találtam. Nincs itt. Legörbült ajakkal ültem le Alex mellé, és néztem a kiválasztott reggelit, amihez hozzá sem akartam nyúlni. Alex megveregette a vállam.

- James miatt, igaz? - bólintottam. Szóval neki is feltűnt: James nem tartott velünk. Ahogy mindenkinek. Viszont egyedül én bánkódtam, a többiek észre se vették. Korgó gyomorral mentem az órákra. Úgy éreztem, hiába vagyok éhes, egy falat se menne le a torkomon. Reménykedtem, hogy James előkerül, de se híre, se hamva nem volt. Történt valami vele? Vagy...mégis kirúgták, csak nekem nem mondta el? Az nem lehet! Paranoiás vagyok, igen, azzá váltam, mióta itt vagyok. Mondhatni megváltoztam. 

- Ms. Award, megosztaná velünk is, mi érdekesebb, mint az óra? Én megértem, hogy szeret rajzolni, de nem itt! - förmedt rám az egyik tanár, akinek a nevére sem emlékeztem. Az órára tényleg nem figyeltem, helyette rajzolni kezdtem kérdőjeleket, felkiáltójeleket, eléggé kidíszítve. 

- Elnézést. - motyogtam az orrom alatt, és abbahagytam a firkálgatást. Amikor megszólalt a csengő, fellélegeztem, de tudtam, hogy nincs vége. Ráborultam a padra, egy-két percig megpróbálkoztam az alvással, de mikor kudarcot vallottam, újra felkaptam a tollat, és folytattam, amit félbehagytam. Mindenki a folyosón tartózkodott, egyesek kimentek a pályára levegőzni, de én bent maradtam. James hiánya alaposan elrontotta a kedvem. Kizárt, hogy kirúgták. Akkor magától ment haza? Ez is kizárt. Hiszen imád itt lenni. Csak elképzeléseim lehettek, és ez megőrjített. Mindig is gyűlöltem a bizonytalanságot. Megrettentem, mikor hangosabban, mint az előbb, felsivított a második óra kezdetét jelző csengő. Beözönlöttek a srácok, és persze Alex is. Nem ért váratlanul, hogy James megint nem jelent meg. Hátranéztem, a Chris melletti hely üres volt, űrt hagyva maga után. Hogy fogom túlélni ezt a napot?

***

Mosolyra húzódott a szám. Ma először. Felpattantam, véget ért a nap iskola része. Siettem a menzára, hátha megérkezett James. De nem. Hol vagy James? Hol vagy? Már megint nem ettem semmit. A kanállal kavargattam a levest, közben tenyerembe hajtottam fejem, rákönyökölve az asztalra. 

- Hé, Bella, ne legyél már ilyen...hmm...hogy is kell mondani? Szomorú! - bökte meg a vállamat az egyik oldalamon ülő Ashley. (aki még mindig fiú!!) Megvontam a vállam. - Hát, nem tudom hol van James, de biztos vagyok benne, hogy ha tudná mennyire hiányzik neked, már rég itt lenne. - nevetett, és szájába vett egy hatalmas falatot. Viszonoztam a bökést, de nagyobb erővel, és nem egy ujjal, hanem az egész tenyeremmel. - Áú! - röhögött tele szájjal. Elfordítottam a fejem, undort színlelve. Hangosan csámcsogott, és még hangosabban nyelt egyet. Ezt direkt csinálta? Most aztán végképp elment az étvágyam. - Egyébként tudja valaki, merre jár James? - kiáltotta Ashley hangosan. Mindenki megrázta a fejét. Senkinek nem szólt? És ha történt vele valami? Á, James meg tudja magát védeni. Ha engem meg tudott, akkor magát is.

Miután végeztünk, a szobánkba vonultunk. Alex a hasát fogva dőlt le az ágyára.

- Lehet, túl sokat ettem... - terült el. Én is elfeküdtem, de nem akartam sokáig lustálkodni. 

- Hányni fogsz? - kérdeztem a falat tanulmányozva. 

- Nem hiszem. - kinéztem az ablakon, láttam, megint gyülekeznek a felhők fölöttünk. Dörgött is egyet az ég, de ahogy tegnap, most nem ért ide ilyen gyorsan. Vagy nem is fog. Ki tudja. 

- Kaptunk leckét? - ültem fel ásítva. De nem jött válasz. Alex máris elaludt. Visszahuppantam, de én nem Aludtam. Pedig rám férne. 

Felkeltettem Alexet, aki morogva káromkodott. Én azon kattogtam, lemenjek-e, vagy sem. El vagyok tiltva - aminek felettébb örülök -, de attól nem, hogy megnézzem. És mi van, ha James most tér vissza? Semmi esetre sem akarok róla lemaradni. Már ha így lesz. 

Hát nem így lett. James nem érkezett meg, és nem történt meg a nagy egymás nyakába borulás. Bár...ez csak a filmekben van. Unottan figyeltem a meccset, majdnem elaludtam, de nem azért, mert egyáltalán nem érdekelt. Mert alig aludtam valamit az éjjel. A szemhéjaimat ólomsúlyúnak éreztem. Szerencsémre az edzésnek hamarabb vége lett, mert eleredt az eső. Alex úgy húzott fel a padról. Hát igen, nem szoktam hozzá a nem alváshoz. Alexék előre mentek, én csak visszatartottam volna őket. Erős ujjak kulcsolódtak össze a csuklómon. Először azt hittem James az, mosolyogva fordultam meg, de amikor megláttam, kivel is állok szemben, halkan felsikoltottam. 

- Harry, mit akarsz?

- Most nincs itt Superman, hogy megvédjen - kitéptem szorításából a kezem, ami fájt is, de nem törődtem vele. Hátrálni kezdtem, de megint elkapott. Elhúzódtam tőle.

- Mikor érted már meg, hogy azt akarom: hagyj békén?! Mért olyan nehéz ezt felfogni? 

- Nem nehéz. Csak tudod én nem akarom felfogni. - nevetett, és megfogta a karom. Rángatni kezdtem, de nem értem el vele semmit. Éreztem, hogy James nem fog váratlanul betoppanni, és jól elverni Harryt. Ezért is féltem annyira. Elterveztem: hagyom, hogy biztos legyen magában, így majd biztos nem fog olyan szorosan fogni. Igazam lett, elengedett, én pedig kihasználva a helyzetet, ellöktem. Elrohantam. Csak az ajtónk előtt álltam meg. Vártam egy kicsit, mire nem zihálok annyira. Nem szeretném, hogy Alex megtudja a dolgot. Beléptem, de legjobb barátnőm nem volt bent. Megpróbáltam elfelejteni az előbb történteket, és összegömbölyödve az ágyon, álomba merültem.

- Bella - hallottam egy suttogó, lágy hangot egészen közelről. Pár pillanatig úgy gondoltam, álmodom. - Bella. - de itt már tudtam, hogy nem. Kinyitottam a szemem. Kellett néhány másodperc, míg kitisztult a látásom. És akkor értettem meg... James mellettem guggolt, mosolyogva. Én is elmosolyodtam. Felültem, ő pedig mellém. 

- Hallom, hiányoztam - mondta kisfiús vigyorral. Ashley! Hirtelen ez a név ugrott be először, de attól még nem biztos, hogy ő volt. Lehetett Chris is. Vagy Alex. Vagy... James hüvelyk- és mutatóujjával felemelte az állam, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Arca közeledett az enyémhez, végül ajkunk találkozott. Közelebb húzódtam hozzá, átkaroltam a nyakát, ő átölelt. 

- Khm! - köszörülte meg a torkát pár perc múlva Alex. Alex? Hogy került ide? Azon nyomban elváltunk egymástól Jamesszel. Elpirulva hajtottam le a fejem. Alex felnevetett. 

- Akkor én... most megyek. Este találkozunk. - állt fel James. Bólintottam. Lazán kisétált. 

- Jól elmerültetek a csókolózásban, ha még azt sem vettétek észre, hogy bejöttem. - nevetett. Felkaptam egy párnát, és hozzávágtam. Aztán és is elnevettem magam.

___________________

Zsófi, köszönöm, hogy segítettél! :)

Nélküled még tuti nem lennék kész.

Te vagy a Tanácsadóm, ezért hálás vagyok! 

♥♥♥

Ez egy rövid köszönetnyilvánítás akart lenni. Tudod, miről beszélek - vagyis, írok -. :DD♥