17. fejezet - Rágalom

Tizenhetedik! 

Nemsokára 20. Fúha, mikor is kezdtem el írni? Márciusban? Vagy februárban?

Olyan hihetetlen, hogy már itt tartunk!

17. fejezet - Rágalom

- Na és, ez a James tényleg csak a barátod? - kérdezte Tom. - Azért, mert amikor bemutattál neki, nem igazán tudtad, mit mondj.  

- Csak egy...barát. - hajtottam le a fejem. 

- Nem veszem be! - nevetett. Nem maradt sokáig, egy kicsit még beszélgettünk, de aztán mennie kellett. Én sietős léptekkel sétáltam, hogy végre elmondhassam Alexnek, miért is jött tulajdonképpen Tom. Minden bizonnyal már idegesen járkált fel-alá, és természetesen nem tévedtem. Ahogy beléptem az ajtón, nekem szegezte a kérdést:

- Mégis mi a francot keresett itt? - esett nekem. 

- Nyugi, Alex, semmi baj. Higgadj le! Meglátott az utcáról, ezért bejött... Elmagyaráztam neki mindent, igaz először majdnem sikerült jól elrontania mindent, de megoldottam. Nem fogja elmondani senkinek, ez száz százalék. - alig vártam, hogy befejezzem, a levegőm kezdett elfogyni, olyan gyorsan mondtam. Alex látszólag megnyugodott. 

- Remélem tisztában vagy vele, hogy Tomnak ez lett volna az utolsó napja, ha leleplez minket. - kicsit sem tűnt viccesnek amit mondott, komolyan gondolta. És igen, tisztában voltam vele. Ismertem Alexet, és ha valaki keresztbe húzta a számításait, annak annyi... 

Pár perccel később már Jamesről kezdett el kérdezősködni. 

- Láttam, hogy odament hozzád. Mindenki látta. Miről beszéltetek? Mindent mondj el! - csak úgy dőlt belőle, az ingerültség már fel is szívódott, nyom nélkül. 

- Csak azt mondta, kíváncsi, hogy játszom. Ennyi. Tom ekkor érkezett meg... - elhúztam a szám, Alex fintorgott. Kopogtak. Alex ment kinyitni. Ashley állt az ajtóban. 

- Alex, van kedved átjönni? Meg kéne beszélni pár dolgot. - legjobb barátnőm vehemens mozdulatokkal rángatta föl magára a cipőjét, örült, ha kimozdulhat. 

- Figyi, Bella, nem gond, ha most csak Alex jön? - pislogott rám. Egy kicsit félt, hogy megharagszom. 

- Nem, dehogyis. - biztató mosollyal arcomon kaptam fel mobilomat, jelezve ezzel a kezemben, jól elleszek. Alex már ki is libbent az ajtón. 

- Majd jövök. - kiáltotta még oda, majd ő is és Ashley is eltűntek. A kis készüléket már le is dobtam, nem volt kedvem azt nyomogatni. Inkább behunytam a szemeimet, és egy nagy sóhaj kíséretében vártam, hogy az idő múljon. De kizökkentem, édes semmittevésemben kopogás zavart meg. Lassan álltam fel, majd néhány másodperc múlva tudatosult bennem egy lehetőség: mi van, ha Harry az? Kis léptekkel értem oda az ajtóhoz, kezemet rettegve tettem a kilincsre, lenyomtam. Csak résnyire nyitottam ki az ajtót, és amikor megláttam, hogy Harry fel sem érhet az előttem álló személyhez,
elmosolyodtam. 

- James, de örülök! Már azt hittem, Harry... - kitártam az ajtót, semmi okom nem maradt a félelemre. 

- Ne aggódj, tegnap láttam, egymás mellett sétáltunk el, és úgy beijedt, hogy megint beverek neki egy-kettőt, hogy majdnem elfutott. Láttad volna az arcát - vigyorgott kárörvendően. - Akkor bejöhetek? - szabaddá tettem a bejáratot, és miután James kényelembe helyezte magát, becsuktam. 

- Nos, mi az oka a látogatásnak? - kérdeztem, miközben leültem. 

- Valami gyűlés van. Engem meg kiküldtek. Láttam, hogy te sem vagy ott, gondoltam elnézek hozzád. Ashley és Alex alig várták a lelépésemet. - valamire készülnek. Ahogy Alexet ismerem, nem nehéz elképzelni. Lehet, hogy az volt a céljuk, hogy James jöjjön át hozzám? Ezért nem hívtak meg se engem, se őt. Vagy eszükbe se jutott, csak nélkülünk kell elintézniük egy fontos dolgot. Á, nem. Ez túl... egyszerű. Alex mindig tervez valamit! 

- Beszéltél már Alexxel? - bukott ki belőlem ez a kérdés, minden meggondolás nélkül. 

- Miről? - hát persze, honnan is tudhatná, mire célzok. Kis ideig nem bírtam megszólalni. 

- Hát...ööö...az...érzésekről? - ez úgy hangzott, mintha kérdeztem volna. Te jó ég, annyira hülye vagyok! Az érzésekről? Tomnak igaza van. Meg vagyok kattanva. James mosolygott. 

- Az érzésekről... Ha jól emlékszem, nem. Miért, te igen? - most mit mondjak? Igen? Nem. Nem? Igen. 

- Neeem? - elnyújtottam a szót, ráadásul ezt is kérdésnek tűnt. 

- Szóval igen - erre nem számítottam. Szóval igen? Akkor ő is! Alex vajon elmondta neki? Ezt csak egy módon tudhatom meg. De ahhoz túlságosan félek. Belenéztem mogyoróbarna szemeibe, amik fogva tartották tekintetemet. De erősnek kellett lennem, felálltam és a fiókhoz sétáltam. Csak ürügyet kerestem... A mobilom  most jól jött. Megnéztem, hány óra. 

- Mért vagy zavarban? - hallottam Jamest közvetlenül mögöttem. Megpördültem, és ott állt előttem. 

- Én...nem vagyok zavarban. - hazudtam. James hümmögött egyet. 

- De igen. - ő győzött, de nem vallhattam be neki. Ha már úgyis jobban tudta, mint én magam... Felfedeztem, hogy James közelebb lépett, a lélegzetvételét is éreztem, a szemem automatikusan hunytam le, de nem az következett, amit elképzeltem... Az ajtó kinyílt, és Alex suhant be rajta. Szétrebbentünk. 

- Úristen! Sajnálom! - a bűnbánata őszinte volt. - Nem tudtam, hogy a szájból-szájba lélegeztetést fogjátok gyakorolni. - James hajába túrt, Alexre nézett, aztán rám. 

- Akkor... még találkozunk. - suttogta és elment. Alex odafutott hozzám. 

- Majdnem megcsókolt! - sivította, mint egy öt éves kislány. - Milyen romantikus. - belőle hevesebb reakciót váltott ki, pedig nem is őt akarta megcsókolni. De az is lehet, hogy engem se. Csak...pillanatnyi elmezavar. 

***

- Lejössz, vagy hozzam fel neked a vacsorád? - kiabált ki a fürdőből Alex. Még ki sem mondtam, de Alex rávágta: - Helyes döntés. Na, akkor megyünk? - ennyire fontos neki? Végül is mindegy, menni akartam. Odafelé menet Alexnek eszébe jutott, hogy otthagyott valamit, amit Ashleynek ígért. Egy kicsit türelmetlenül dobogtam a lábammal. 

- Bella! - integetett elég messze tőlem James. Csak felemeltem a kezem, azon nyomban le is engedtem, kezdtem fáradtnak érezni magam. És egyre türelmetlenebbnek is, Alex miatt. James lazán odasétált hozzám. 

- Vacsorázni? - érdeklődött. Bágyadtan bólintottam. - Akkor miért állsz még mindig itt? 

- Alexre várok. Visszament valamiért.

- És mi lenne, ha nem várnád meg? Biztos jön mindjárt. - beláttam, hogy nekem se tesz jót a türelmetlenkedés, Jamessal tartottam. Amikor beléptünk az ebédlőbe, rögtön kiszúrtam Harry villámokat szóró, dühöngő pillantását. Szerintem nagyon nem tetszett neki ez a jelenet. 

Vacsora után mindenki elvonult. Hullaként dőltem el, de észrevettem, hogy az ágy mellett lóg valami. Egy papírcetli. 'Fél tizenegykor a pályán. James.'

Lassan telt az idő, minden percben az órát néztem. Alig akartam elhinni, mikor láttam a kijelzőn lévő 21:30-at. Megpróbáltam kis zajt csapni, Alex már rég bealudt. Hunyorogva sétáltam le, a fények rég le voltak kapcsolva, alig láttam valamit. Egyszer meg is botlottam, szerencsére minimális hangzavar kíséretében. Kiértem, de így sem lett jobb, ugyanolyan sötét maradt minden, az ég feketének látszott, csak néhány csillag fénylett. James a pálya közepén árválkodott, zsebre tett kézzel. Csak akkor fordult meg, amikor már két méter választott el minket egymástól. 

- Örülök, hogy eljöttél. 

- Nincs baj, ugye? - megrázta a fejét, szája szólásra nyílt, de becsukódott, egy vonallá préselődött. Morajt hallottam, és gondolom ő is. Egy magas és egy nála jóval alacsonyabb árny közeledtek felénk, de nem ismertem fel őket. Egészen addig, amíg az arcukba nem néztem. Mr. Baker és Harry... De hogy? 

- Mr. Johnson, nagy bajban van. Ugyan még nincs bizonyítékom, de ez a becsületes úrfi látta, mit művelt. Ezért akár ki is csaphatom! És az ösztöndíjának is annyi. 

- Elmondaná végre miről beszél? 

- Á, szóval tagadja. Ellopta az iskola zászlaját és a trófeánkat. - ez lesújtott. James ellopta volna az iskola zászlaját és a trófeát? Ez egyszerűen...képtelenség. Nem lehet. És egyáltalán honnan értesültek arról, hogy itt vagyunk? Ki is csaphatják?! Nem! Én azt nem engedem! Olyanért, amit el sem követett. Biztos vagyok benne, hogy Harry tehet erről. Bosszút esküdött, és most beváltotta az ígéretét.